Meglepő időnk lesz hétvégén (2019.11.21.)

Bár ma még többfelé felhős maradhat az ég, a hét végére azonban várhatóan kitisztul az idő. Összességében napos, kellemes őszi napok állnak előttünk.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat ( OMSZ ) előrejelzése szerint dél felől csak lassan szakadozik a felhőzet, így az északkeleti határszélen egészen estig sok marad a felhő. A csapadék fokozatosan megszűnik, késő délutántól csupán a keleti országrészben alakulhat ki szórványosan újra eső, zápor. A déli szelet az Észak-Dunántúlon erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul.

Érdemes lesz szabadtéri programokkal kihasználni a napsütést hétvégén
Érdemes lesz szabadtéri programokkal kihasználni a napsütést hétvégén. Fotó: iStock

Éjszaka a Dunántúlon közepesen, keleten erősen felhős lesz az ég, illetve főként a Nyugat-Dunántúlon reggelre köd is képződik. A Dunától keletre és a Dunántúl keleti harmadán elszórtan várható eső, zápor. A levegő hőmérséklete késő estére 7-12, hajnalra 3-9 fok közé süllyed vissza. Pénteken az ország nagy részén felszakadozik a felhőzet, ezáltal hosszabb időre kisüthet a nap. Délelőtt elszórtan még előfordulhat kisebb eső, zápor, de ezt leszámítva csapadék nem valószínű. A nappali csúcshőmérséklet pénteken 8-15 között alakul - északkeleten lesz a hidegebb.

Ami a hétvégét illeti, szombaton többnyire gyengén felhős, csapadékmentes, napos időre számíthatunk, hosszabban felhős területek inkább csak keleten lehetnek. Vasárnap reggel még többfelé lehetnek ködfoltok, miután azonban ezek feloszlottak, az ország nagy részén kisüt a nap. A délkeleti, keleti szelet mindkét nap élénk lökések kísérhetik. Szombaton 8-13, vasárnap 9-14 fokig melegszik az idő nap közben.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra