Megérkezik az igazi tél (2021.01.07.)

Csütörtök még enyhe időre számíthatunk, a hétvégén viszont az ország bizonyos részein napközben is fagypont alatt marad a hőmérséklet.

Nem sokáig örülhetünk már az enyhe időjárásnak, az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint borús és egyre hidegebb időre számíthatunk. Habár ma még enyhe marad az idő, a hét vége felé már az ország bizonyos részein napközben is nulla fok alatt marad a hőmérséklet, ez a tendencia pedig a jövő hét első felében is folytatódhat.

Egyre hűvösebb időnk lesz a következő napokban. Fotó: Getty Images
Egyre hűvösebb időnk lesz a következő napokban. Fotó: Getty Images

Csütörtök délelőtt a keleti megyékben is megszűnnek a záporok, és csökken a felhőzet. Napközben az ország nagy részén szakadozott, gomolyos felhőzetre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel, de helyenként tartósabban felhős, párás maradhat az idő. Záporos csapadék elvétve előfordulhat. Délutántól, késő délutántól dél felől aztán megnövekszik, később meg is vastagszik a felhőzet. Az élénk északnyugati szelet időnként erős lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2, 8 fok között valószínű. Késő estére +2 és -3 fok közé hűl le a levegő.

A hét végére ideér a tél

Pénteken már az ország nagy része felett felhős marad az idő, de az északkeleti, északi részeken reggel még lehetnek derült körzetek. Eközben az Alföld, illetve a Dunántúl egyes részein köd is képződhet. A Dunántúlon hószállingózás, gyenge havas eső előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz. Hajnalra általában -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +5 fok között várható.

Szombaton tovább hűl az idő, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és -7 fok között alakul, de az Alpokalján és az Északi-középhegységben néhol hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +4 fok között várható. Vasárnap pedig az ország legészakibb részein napközben sem megy fagypont fölé a hőmérséklet, de 3 foknál várhatóan sehol sem lesz melegebb. Főleg a déli országrészben, elsősorban délutántól, estétől van nagyobb esélye hószállingózásnak, havazásnak. Délkeleten elvétve havas eső, eső sem kizárt

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra