Lehűlést és esőt hoz a hét második fele

Ma délután még élvezhetjük a kora őszi napsütést, a hét folytatásában azonban borúsabbá válik az időjárás. A csapadékkal együtt lehűlés is érkezik.

Holnap közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, némi szűrt napsütésre elsősorban a déli megyékben lehet számítani. Az északi, északkeleti országrészben napközben is többfelé eleredhet az eső, kialakulhat egy-egy zápor, majd estétől a Dunántúl északi felén is várható csapadék – írja előrejelzésében a Kiderül, a Startlap meteorológiai oldala. Nagy területen megélénkül, a délnyugati területeken időnként meg is erősödik a déli, délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 25 és 29 fok között alakul, de az Északi-középhegység térségében, a tartósan csapadékos részeken 20 fok körül maradhatnak a csúcsértékek.

fiatal nő, utca, eső, esernyő, okostelefon, kabát, sál, ősz
A hét második felére esős, borús időt jeleznek előre a meteorológusok. Fotó: Getty Images

Csütörtökön többször is erősen megnövekedhet a felhőzet, ezzel egyidejűleg többfelé várható eső, zápor, esetleg zivatar. Erős lehet a szél is, amely ezúttal délnyugati, nyugati irányúvá fordul. Hajnalban 13 és 20 fok közé hűl vissza a levegő, majd napközben 25-30 fok körüli maximumokat mérhetünk. A tartósabban csapadékos helyeken azonban ismét pár fokkal hidegebb lehet ennél.

Ami a hét végét illeti, péntek is többnyire erősen felhős, borult lesz az ég. Többfelé valószínű eső, zápor, a déli megyékben és a Tiszántúlon néhol zivatar sem kizárt. A délnyugati szél – időnként megerősödve – északnyugatira, északira fordul. A hajnali 12-18 fokról 17 és 24 fok közé melegszik fel a levegő a nappali órákban. Eleinte hasonló időjárásra van kilátás szombaton is, mígnem északnyugat felül lassan elkezd felszakadozni, csökkenni a felhőzet. Így is többfelé előfordulhat még azonban eső, zápor, valamint az északnyugati szél is megerősödhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 20 fok között valószínű.

Vasárnap felhőátvonulások mellett már több-kevesebb napsütésben is részünk lehet. Szórványosan még lehetnek záporok, zivatarok. Többfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati, nyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 7 és 12 fok között alakul, de a szélvédett északi területeken pár fokkal hidegebb is lehet. Délutánra 15 és 20 fok közé melegszik fel a levegő.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra