Kiszámíthatatlan lesz az időjárás (2020.04.28.)

A következő napokban hol kisüt majd a nap, hol pedig beborul az ég, feltámad a szél és elered a zápor.

Kedd délelőtt az Alföldön megszűnnek a záporok és csökken a felhőzet. Ezt követően erőteljes gomolyfelhő-képződés várható a többórás napsütés mellett, és elszórtan - nagyobb számban a Sopron-Debrecen vonal szélesebb sávjában - alakulhat ki zápor, néhol zivatar. A Dunántúlon a délnyugati szelet erős széllökések is kísérik, valamint a zivatarok körül is lehet szélerősödés - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében . A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 27 fok között valószínű, az északkeleti határvidéken azonban kissé hűvösebb is lehet. Késő estére 10 és 17 fok közé csökken a hőmérséklet.

Éjjel a záporok, zivatarok fokozatosan megszűnnek, és gyengén vagy közepesen felhős éjszaka várható, foltokban párássággal. Hajnalban azonban a nyugati határszélen ismét megnövekedhet a felhőzet, és ott kora reggel újra lehet zápor, zivatar. A délnyugati szél elsősorban a Dunántúlon élénk marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul.

Országszerte kell záporokra, zivatarokra számítani. Fotó: Getty Images
Országszerte kell záporokra, zivatarokra számítani. Fotó: Getty Images

Holnap is sok gomoly- és fátyolfelhőre, közepesen és erősen felhős időszakokra számíthatunk, több napsütés délkelet felé lehet. Nagyobb számban inkább délután kell záporok, zivatarok kialakulására készülni, a legtöbb csapadék a Zala-Pest sávban hullhat. A szél délnyugatiról északnyugatira fordul, megélénkül, főként az Alföldön megerősödik, zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. Szerdán a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között alakul, északnyugaton, nyugaton lesz a hűvösebb.

Csütörtökön átmenetileg csökken a felhőzet, a gomolyfelhők mellett a legtöbb helyen több órára kisüt a nap. Északkeleten és délnyugaton lehetnek tartósabban felhős körzetek. A csapadék súlypontja kelet felé helyeződik, napközben már inkább csak az ország északkeleti felén lehetnek elszórtan záporok, zivatarok. A szél ismét délire fordul, több helyen megélénkül, de zivatarok környezetében erősebb széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között várható.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra