Kettészakítja az országot az időjárás (2019.11.07.)

Míg délen akár több órára kisüthet a nap, addig az északkeleten élők még jobb, ha magukkal viszik az esernyőt. A nap második felében ugyan felszakadozik a felhőzet, de estére köd képződhet, ami másnap reggelig megmaradhat.

Többnyire borult égre ébredhettünk az ország minden területén, ám az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint, napközben délnyugat felől fokozatosan vékonyodik, majd felszakadozik a felhőzet, kivéve északkeleten, ahol egész nap sok lesz a felhő, sőt helyenként eső, zápor is várható. A legtöbb napsütésre az ország déli felében élők számíthatnak, délutánra pedig az ország többi részén is megszűnik a csapadék. A délnyugati szél napközben időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 18 fok között valószínű.

köd, időjárás
köd, időjárás

Délután ugyan csökken majd a felhőzet, ám egyre többfelé válik párássá a levegő, illetve képződik köd. Késő estig a keleti, északkeleti határszélen néhol kisebb eső még előfordulhat, utána már csak szitálás lesz jellemző a ködös tájakon, s 6, 11 fokra hűl le a levegő. A délies szél többnyire mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul.

Éjszaka az ország nagy részén köd, illetve alacsony szintű rétegfelhőzet képződik, amelynek területe pénteken napközben majd zsugorodik, és várhatóan kitisztul az idő, kisüt a nap, bár lesznek olyan területek, ahol borult marad az ég, s a köd egy része csak lassan oszlik fel. A keleties szél nagy területen megélénkül. Pénteken a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 17 fok között várható.

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18, +29 °C
Minimum: +7, +12 °C

Hazánkban kedden délelőtt nyugat felől csökken a felhőzet, de keleten elszórtan záporok kialakulása várható. Délután tovább szakadozik, csökken a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. A szél napközben élénk északkeleti lesz. Hajnalban 7, 12 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 18, 29 fok között alakul. Késő este 11, 18 fok lesz. Kedden ugyan markáns front nem érkezik, a körülmények viszont kettősfront jellegű légköri helyzethez hasonlítanak. Felerősödhetnek a keringési és vérnyomáspanaszok, nyugaton migrén, keleten görcsös fejfájás jelentkezhet. Többen alvásproblémákkal küzdhetnek, a szabadban ingadozó hő- és komfortérzettel érdemes számolni. Gyakori lehet az ingerlékenység is. A légszennyezettség alacsony, kissé növekszik. A porkoncentráció közepes, alig változik. A légnyomás gyengén emelkedik.

Egészséget befolyásoló hatások:

Magas pollenkoncentráció