Kettészakad az ország időjárása (2020.05.13.)

Változékony, többnyire felhős időre számíthatunk a hét második felében. Akár 10-12 fok különbség is lehet az ország északi és déli része között.

Felhős, csapadékos időt jósol a következő napokra az Országos Meteorológiai Szolgálat. Előrejelzésük szerint szerdán napközben még többnyire borús marad az ég, az ország északi részén szórványosan kisebb eső, zápor valószínű, néhol az ég is megdörrenhet, délebbre inkább csak elvétve alakulhat ki csapadék. A délies szél több helyen megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 26 fok között alakul. Nagy különbség lesz az északi és déli országrész között: északon lesz a hűvösebb, 13-14 fokra számíthatunk, dél felé haladva pedig egyre melegebb az idő, akár 26-27 fokot is mérhetünk. Késő estére általában 10 és 18 fok közé hűl le a levegő.

Szeles, borús időnk lesz

Csütörtökön már országszerte több ponton is előbújik a nap, majd délután északon megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. Estétől főként északon növekvő eséllyel várható eső, zápor, délen és keleten egy-egy zivatar is előfordulhat. A szél is egyre nagyobb területeken erősödik fel, a Tiszántúlon helyenként viharos erejűvé. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 30 fok között várható, északnyugat felől délkelet felé haladva lesz egyre melegebb.

Nem árt, ha nálunk lesz az esernyő a következő napokban. Fotó: Getty Images
Nem árt, ha nálunk lesz az esernyő a következő napokban. Fotó: Getty Images

Péntek éjszaka többfelé alakul ki eső, zápor, esetleg egy-egy zivatar, napközben főként északon lehet helyenként záporeső. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 27 fok között várható, de a tartósabban felhős, csapadékos északi tájakon néhány fokkal hűvösebb lesz. Hasonlóan alakul az idő a hétvégén is, felhős, csapadékos időjárásra készülhetünk. A hőmérséklet azonban tovább emelkedik, vasárnap 25 fokig emelkedhet a hőmérő higanyszála.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra