Jön a hó a meleg után (2020.02.03.)

Hétfőn napközben az ország nagy részén borult lesz az ég, estére már mindenhol esni fog. Kedden pedig néhol havazás is előfordulhat.

Erősen felhős égre számíthatunk, a napot inkább csak az ország északkeleti negyedén láthatjuk a délutáni órákban - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat ( OMSZ ) hétfői előrejelzésében. Közlésük szerint, főként a nap első felében várható kisebb eső, legkisebb eséllyel a délnyugati határ közelében. Délutánra a legtöbb helyen eláll, de északkeleten - ahol kisüt a nap - még ekkor is kipattanhatnak záporok. A nyugatias szél ismét többfelé megerősödik, néhány helyen viharossá is fokozódik. A Délnyugat-Dunántúl lesz a legkevésbé szeles vidék. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között várható. Késő estére 2 és 11 fok közé hűl le a levegő.

eső, tél, havazás
Senki se felejtse otthon az esernyőjét! Fotó: iStock

Mindenhol esni fog

Még vastagabb felhők érkeznek fölénk, a kezdetben kevéssé felhős tájakon is beborul az ég. Késő este délnyugat felől egyre többfelé elered az eső, hajnalig szinte mindenhol várható eső, bár ekkorra a délnyugati határnál már megszűnhet a csapadék. Fokozatosan mérséklődik a nyugatias szél, hajnalra viszont délire fordul és az Észak-Dunántúlon ismét megerősödik. A hőmérséklet késő este 2 és 11, hajnalban 3 és 8 fok között alakul.

Havazás a hegyekben

Többnyire erősen felhős lesz az ég, majd délután nyugaton, este középen is elkezdődik a felhőzet csökkenése. Több helyen várható eső, zápor, késő délutántól havas eső, a hegyekben havazás is. A délnyugati szél északnyugatira, északira fordul, és nagy területen viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3, 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4, 13 fok között alakul, de néhol már napközben csökkenni fog a hőmérséklet.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra