Jégeső csaphat le délután (2020.06.14.)

Felhőszakadást és jégesőt is tartogatnak a vasárnap délutáni, esti órák. Erős, akár viharok széllökésekre számíthatunk.

Egyre erőteljesebbé válik a gomolyfelhő-képződés. Több helyen felhőszakadásra, akár jégesővel kísért záporra, zivatarra is számíthatunk, főként a délutáni, esti órákban - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat ( OMSZ ) előrejelzésében.

időjárás, eső, jégeső
Több helyen felhőszakadásra, akár jégesővel kísért záporra, zivatarra is számíthatunk.Fotó: Getty Images

Erős szél lehet Észak-Dunántúlon

Néhol megélénkül a szél, de az intenzív záporok, zivatarok közben akár viharossá is fokozódhat, főként az Észak-Dunántúlon. Délnyugaton azonban akár egész nap zavartalan lehet a napsütés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 Celsius-fok között alakul, késő estére viszont 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. A Győr-Szeged vonal tágabb környezetében éjszakára is felhős marad az ég. Hajnalban 15 és 20 fok közötti hőmérséklet várható.

Hét elején is marad az esős idő

Jövő hét elején eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, később viszont már felszakadozik a felhőzet. Emellett lesznek naposabb területek és időszakok is. Záporra, zivatarra, néhol pedig felhőszakadásra is számíthatunk. Jelentős mennyiségű csapadék várható.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra