Jégeső csaphat le (2020.06.04.)

Csütörtökön is többfelé várhatók zivatarok, most több keleti megyében van másodfokú figyelmeztetés. Nagyobb méretű jég is hullhat többfelé.

Országszerte több megyében is másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökre a közelgő zivatarok miatt. Előrejelzésükben azt írták: reggeltől, kora délelőttől a Dunától keletre, főként északkeleten várhatók többfelé záporok, egy-egy heves zivatar is lehet. A zivatarokat nagyobb méretű jég, viharos kifutószél (jellemzően 70-90 kilométer/órás, de egy-egy helyen 90 kilométer/óránál erősebb is lehet), és esetleg felhőszakadás-szerű csapadékhullás kísérheti. A szél helyenként a Dunántúlon is viharossá fokozódik.

Zivatarokra és jégesőre is számíthatunk. Fotó: Getty Images
Zivatarokra és jégesőre is számíthatunk. Fotó: Getty Images

Zivatarveszély miatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére adtak ki másodfokú, Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom és Tolna megyére pedig elsőfokú figyelmeztetést.

A legmagasabb hőmérséklet általában 22-28 Celsius-fok között alakul, de északkeleten néhol 19-21 fok is lehet. Késő estére 15-21 fok közé hűl a levegő.

Szeszélyes lesz a hétvégi idő

Záporokra pénteken is számítani kell, elsősorban a Duna vonalától keletre. A déli, délnyugati szél sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik, majd délután a Kisalföldön északnyugatira fordul, megerősödik, majd mindenütt mérséklődik a légmozgás. Zivatarok környezetében is lehetnek viharos széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 27 fok között alakul.

A hétvégi időjárás is változékony lesz. Az előrejelzések szerint szombaton gomolyfelhős, napos időre számíthatunk 22 és 26 fok közötti nappali hőmérséklettel. Vasárnap azonban elszórtan ismét kialakulhatnak záporok, zivatarok és a délnyugati szél is megerősödik.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra