Jégeső csaphat le (2020.05.25.)

Mind a mai napot, mind általában ezt a hetet igazi tavaszias, változékony idő jellemzi majd. Záporokra, zivatarokra is számítani kell, így mindenképpen érdemes bekészíteni egy esernyőt vagy esőkabátot a táskánkba.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint ma erőteljes gomolyfelhő-képződésre készülhetünk, illetve főként az északkeleti megyékben összefüggő maradhat a felhőzet. Sokfelé számíthatunk záporra, zivatarra, amihez akár apró szemű jég is társulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, mi több, intenzívebb záporok, zivatarok környezetében viharos lökések is előfordulhatnak. Napközben a hőmérséklet 17-21 fokig emelkedik, ugyanakkor a tartósabban felhős tájakon egy-két fokkal ettől is elmaradhat a csúcs.

A hét folyamán bármelyik nap lehetnek záporok, zivatarok
A hét folyamán bármelyik nap lehetnek záporok, zivatarok. Fotó: Getty Images

Éjszaka elkezdenek feloszlani a gomolyfelhők, de elsősorban a keleti országrészben maradhatnak erősebben felhős területek is. Ezzel együtt a csapadék valószínűsége folyamatosan csökken. A levegő késő estére 9-14, hajnalra 6-11 fokig hűl vissza. Holnap ismét erőteljes gomolyfelhő-képződés várható több-kevesebb napsütéssel. Többféle kialakulhat zápor, zivatar, az északias szelet pedig erős lökések kísérhetik. Kedden a legmagasabb nappali hőmérséklet 16-21 fok körül alakul.

A hét folytatására is változékony idő lesz jellemző. Szerdán még többórás napsütésre számíthatunk, azt követően azonban mindennap változóan felhős lesz az ég, amihez csapadék is társulhat. Záporok, zivatarok egész héten bármelyik napon előfordulhatnak. A nappali maximumok a hűvösebb területeken 16-18, a melegebb tájakon 23-24 fok körül valószínűsíthetőek.

)
Sebkezelési rutin (X)

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23, +28 °C
Minimum: +9, +14 °C

Délelőtt a napsütést időnként gomolyfelhők zavarják, csapadék azonban nem lesz. Délután folytatódik a változóan felhős idő, legfeljebb a Dunántúlon fordulhat elő egy-egy kisebb zápor. A szél napközben eros nyugati lesz. Hajnalban 9, 14 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23, 28 fok között alakul.

Egészséget befolyásoló hatások: