Itt számíthatunk zivatarokra (2020.07.14.)

Kedden még csapadékmentes és kellemesen meleg lesz az idő, szerdán azonban már előfordulhatnak záporok, zivatarok.

A kevés fátyolfelhő és a gomolyfelhő-képződés mellett többórás napsütés várható, csapadék nem lesz - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat ( OMSZ ) előrejelzésében. Az ország délkeleti, déli tájain megélénkül az északkeleti szél. A hőmérséklet kora délután 23 és 27, késő este 15 és 20 fok között alakul.

nyár, zápor, zivatar, eső, csapadék
Szerdán már előfordulhatnak záporok, de főképp csak az ország nyugati határvidékén. Fotó: Getty Images

Hűvös lesz a hajnal

Általában kevés lesz a felhő, de kisebb körzetekben borult maradhat az ég, csapadék azonban este sem várható. Gyenge lesz a légmozgás. A késő esti 15, 20 fokról hajnalra 9 és 16 fok közé hűl le a levegő.

30 fok és záporok

Szerdán a kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett sok napsütésben lesz részünk, majd estétől a nyugati megyékben már erősebben felhős területek is előfordulnak. A nyugati határszélen a késő délutáni, esti óráktól elszórtan zápor, zivatar is előfordulhat.

Általában mérsékelt lesz a légmozgás, a Kisalföldön azonban megélénkül a déli szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25, 30 fok között alakul.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra