Ismét elromlik az idő (2021.10.12.)

Változóan felhős és csapadékos, összességében hűvös időre van kilátás az elkövetkező napokban. A hűvösebb területeken hajnalban már fagypont alá süllyedhet a hőmérséklet.

Északnyugat felől fokozatosan csökken ma a felhőzet, és délelőtt már a keleti országrészben is megszűnik az összefüggő csapadék. Ezzel együtt napközben még kialakulhat helyenként gyenge eső, zápor. Az északi, északnyugati szél időnként megélénkül, az Észak-Dunántúlon meg is erősödik - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Éjszaka aztán északnyugat felől újabb felhősáv éri el az országot, és reggelre a középső országrészig húzódik. Elsősorban a Dunántúlon, a főváros tágabb környezetében, illetve Nógrádban lehet ebből kisebb eső, zápor. A levegő hőmérséklete késő estére 5-11, hajnalra 2-7 fokig hűl vissza, ugyanakkor a szélvédett, kevésbé felhős tájakon ennél pár fokkal hidegebb, akár gyenge fagy is lehet.

Változóan felhős és csapadékos, de kifejezetten őszies napok állnak előttünk
Változóan felhős és csapadékos, de kifejezetten őszies napok állnak előttünk. Fotó: Getty Images

Holnap nyugat felől vastagabb felhők érkeznek fölénk, emiatt elsősorban az Alföldön, illetve a Kisalföld térségében csak rövidebb időszakokra süthet ki a nap. Szórványosan valószínű eső, záporeső, egy-egy zivatar sem kizárt, sőt a hegyekben esetleg hózápor is lehet. Megélénkül, az Északnyugat-Dunántúlon meg is erősödik az északi, északnyugati szél. Napközben a hőmérséklet 9-15 fokig emelkedik. Csütörtökön zömében gomolyfelhős időre számíthatunk többórás napsütéssel, de reggel még főként keleten lehetnek felhősebb körzetek is, valamint néhol előfordulhat egy-egy zápor. A szélvédett területeken hajnalra átmeneti ködfoltok képződhetnek. Napközben sokfelé megélénkül az északi szél. A hőmérséklet a hajnali 0-5 fok közötti minimumok után 9-13 fok között csúcsértéket érhet el délutánra.

Ami a hét végét illeti, pénteken általában gyengén vagy közepesen felhős idő várható többórás napsütéssel, csapadék nélkül. Hajnalban ismét számítani lehet ködfoltokra. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és 5 fok között alakul, de a szélvédett tájakon mínusz 1-3 fokot is mérhetnek. A nappali maximumok 10 és 15 fok között várhatóak. Szombaton szakadozott frontfelhőzet vonulhat át felettünk, mögötte a sok napsütés mellett gomolyfelhők képződhetnek. Néhol záporeső előfordulhat, továbbá sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északi szél. A hőmérséklet hajnalban általában 2 és 9 fok között, a kevésbé felhős, szélvédett tájakon fagypont körül alakul. Napközben 10-14 fokig emelkedik a hőmérő higanyszála.

Vasárnap gyengén vagy közepesen felhős idő várható többórás napsütéssel. Csapadék nem valószínű, de hajnalban helyenként köd képződhet. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A hajnali mínusz 3 és plusz 5 fok közötti értékekről jobbára 9 és 14 fok közé emelkedik a hőmérséklet napközben.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra