Hűvös napok jönnek (2019.10.03.)

A következő napokban igazi őszi időre számíthatunk. A mai napon az ország több részén is előfordulhat csapadék és a hőmérséklet sem emelkedik majd 16 fok fölé.

Csütörtökön északnyugat felől szűnni kezd a tartós csapadék, a Dunántúlon, valamint a középső területeken fokozatosan csökken a felhőzet - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat . A keleti megyékben ugyanakkor a nap nagyobb részében még borult, esős idő lesz. Az északi, északnyugati szél megerősödik, egyre többfelé viharossá fokozódik, majd estére mérséklődik a légmozgás. A hőmérséklet csúcsértéke 12 és 16 fok között várható, a keleti országrészben a nap első felében áll be a maximum. Késő estére 7 és 12 fok közé hűl le a levegő.

A hőmérséklet csúcsértéke 12 és 16 fok között várható
A hőmérséklet csúcsértéke 12 és 16 fok között várható. Fotó: iStock

Péntek reggelre keleten is csökken a felhőzet. Napközben gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, majd délután nyugat felől megnövekszik, megvastagszik a magasszintű felhőzet. Csapadék nem valószínű. A változó irányú szél többnyire mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 17 fok között alakul.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra