Humánmeteo: sokkal melegebb lesz a szokásosnál (2020.02.24.)

Hiába lesz frontmentes a kedd, az átlagosnál 10-13 fokkal melegebb időben bizony intenzív tünetek jelentkezhetnek az arra érzékenyeknél.

Kedden még nem érkezik fölénk front, de az időjárás-érzékenyek így is kifejezetten megterhelő napra készüljenek - figyelmeztet a MeteoKlinika. Humánmeteorológiai előjelzésük szerint, az erős délies áramlással az évszakos átlagnál több, mint 10 fokkal melegebb levegő érkezik fölénk, amely fokozott terhelést jelent.

Az erős melegedés melegfrontra jellemző tüneteket eredményez, nagyon gyakori lesz a migrén, a fáradékonyság. Az említett tünetek következtében csökken a teljesítőképesség, ez jelentősen ronthat a munkahelyi vagy iskolai teljesítményen. A fokozott fáradtságérzet és a tompaság az utakon is komoly veszélyt jelent, megnő a reakcióidő, a gyalogosok és a gépjármú vezetők egyaránt figyelmetlenebbek.

migrén, getty images
Görcsösfejfájáskínozhatja az arra hajlamosokat. Fotó: Getty Images

Egy séta jót tehet

A meleg levegőt szállító déli, délnyugati irányú szél megerősödik, ez pedig még inkább fokozza a tüneteket, valamint ingerlékenységet és nyugtalanságot okoz. A tünetek mérséklése érdekében fogyasszunk több folyadékot és próbáljuk meg tudatosan is kerülni a stresszes helyzeteket.

Szabadtéri tevékenységeknek kedvez az időjárás, érdemes akár hosszabb időt a friss levegőn tölteni. Egy hosszabb séta vagy a szabadban végezett sportolás jót tehet, hiszen most a légszennyezettség is lecsökkent.

A hő- és komfortérzeten a megerősödő szél ront, de a sok napsütés jót tesz a hangulatnak. Az előttünk álló megterhelő napok előtt nem szabad megfeledkezni azimmunrendszermegerősítéséről sem, fogyasszunk naponta több alkalommal gyümölcsöt és zöldséget, emellett fokozzuk a napi C-vitamin bevitelt.

)
Sebkezelési rutin (X)

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13, +18 °C
Minimum: +6, +11 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt borult időre van kilátás, elszórtan várható eső. Délután túlnyomóan borult lesz az ég, szórványosan további eső, zápor alakul ki. A szél napközben élénk északkeleti lesz. Hajnalban 6, 11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 13, 18 fok között alakul. Késő este 7, 12 fok lesz. Vasárnap kettősfront hat a szervezetre, ezen belül a hidegfrontra jellemző tünetek lehetnek erősebbek. Gyakori lehet a fejfájás és a migrén, sokan tapasztalhatnak keringési panaszokat és rosszullétet. Lehangoltság, rosszkev léphet fel, csökken a teljesítőképesség. Fennáll a megfázás veszélye, a szabadtéri programok során réteges öltözet javasolt. A légszennyezettség alacsony, kissé növekszik. A porkoncentráció közepes, alig változik. A légnyomás gyengén süllyed.

Egészséget befolyásoló hatások:

Eső