Humánmeteo: megterhelő hidegfront jön (2021.06.12.)

Vasárnap hidegfronti hatás érvényesül, keleten pedig csapadék is ronthatja a komfortérzetet. A sokfelé erős szél többek között intenzív fejfájást is okozhat.

Vasárnap hidegfronti hatás alakítja a helyzetet, de egyre inkább a keleti tájakra korlátozódva, és napközben ott is csökken ennek intenzitása. Az éjszaka érkezett front mögött csökkenni kezd a felhőzet, délután inkább felhőátvonulások lesznek jellemzők, ezzel együtt egyre kevesebb helyen lesz csapadék is. Az erős, olykor viharos szél viszont egész nap ronthatja a komfortérzetet! A frontátvoniláshoz köthető panaszokról a Meteo Klinika Frontjelentése ad részletes tájékoztatást.

Sajgó végtagokkal ébredhetünk

A Frontjelentésben szereplő panaszok mellett már reggel többen ébredhetnek sajgó végtagokkal, a kopásos jellegű ízületi bántalmakkal élők számíthatnak fájdalmaik felerősödésére. Az országszerte élénk, erős szél hatására görcsös típusú fejfájás jelentkezhet, a legintenzívebben a Dunántúlon és a középső tájakon élők körében. Az erős légmozgás ingerlékenységet, nyugtalanságot is okozhat, türelmetlenebbek lehetünk a gyerekekkel is, akik pedig elevenebbek, és egyben nyűgösebbek is sokszor ebben a helyzetben. A vérnyomásunk szintén ingadozhat, ez a tünet is egészen estig jelen lehet.

A kopásos jellegű ízületi bántalmak is felerősödhetnek. Fotó: Getty Images
A kopásos jellegű ízületi bántalmak is felerősödhetnek. Fotó: Getty Images

A szabadtéri tevékenységeket is zavarhatja a szél. Nem lesz ugyan hideg, de a változékony, időnként felhősebb időben ennek hatására gyorsan ingadozhat az érzett hőmérséklet is. A Dunántúlon a napsütés javíthatja a hangulatot, keleten azonban még szükség lehet az esernyőkre.

A naposabb nyugati tájakon a déli órákban az UV-sugárzás általában nagyon erős lesz, helyenként megközelítheti az extrém fokozatot is. A gyerekek bőre különösen érzékeny, őket legalább 40-es erősségű napolajjal kenjük be, és hasonló óvatosság javasolt a világosabb bőrszínűeknek is. Másoknál minimum 30-as faktorszámú UV-szűrős készítmények az ajánlottak. Keleten a változékonyabb időben gyorsan ingadozhat az UV értéke.

A növények közül jelenleg a pázsitfűfélék és a kevésbé allergén csalánfélék szórják legintenzívebben a pollenjeiket, de a csapadéknak és a változékonyságnak köszönhetően keleten csak mérsékelt tüneteket okozhatnak. A következő napokban azonban gyors és intenzív romlás várható az allergiahelyzetben, az érintettek jobb, ha már most felkészülnek erre.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra