Humánmeteo: hideg péntek jön (2019.10.31.)

Habár pénteken nem érkezik újabb front az ország területére, a hideg időben azonban többféle humánmeteorológiai panasz is felléphet.

A Meteo Klinika előrejelzése szerint pénteken kifejezetten hideg, helyenként nyirkos reggelre számíthatunk, illetve napközben is hűvös marad az idő. A kopásos eredetű ízületi bántalmakkal élők emiatt fájdalmaik felerősödésére ébredhetnek, amit az érintett végtagok melegen tartásával, valamint könnyed átmozgató tornával enyhíthetnek.

Pénteken napközben is hűvös marad az idő
Pénteken napközben is hűvös marad az idő. Fotó: iStock

A nap második felében már a fejfájás felerősödése lehet jellemző panasz. Bár markáns tünetek nem várhatók, ugyanakkor az elkövetkező napokban többször is visszatérhet ez a probléma. Ezzel együtt délután többfelé kisüthet a nap, amit érdemes is kihasználni a friss levegőn. Fontos persze a réteges öltözet, mert ebben az időben magasabb a megfázás kockázata.

Ami az autós közlekedést illeti, többfelé csökkenthetik a látótávolságot pára- és ködfoltok a reggeli órákban. Érdemes tehát nagyon körültekintően vezetni, tartsunk nagyobb követési távolságot, és ha szükséges, vezessünk lassabban az érintetett területeken. A derűsebb tájakon gondot okozhat az alacsony napállás melletti vakító napfény is, ezért ajánlott bekészíteni egy napszemüveget a kesztyűtartóba, mielőtt útnak indulnánk.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra