Humánmeteo: extrán megterhel a hőség (2021.06.16.)

Csütörtökön már országos kánikulára számíthatunk, fokozódik a szervezetünket érő hőterhelés.

Holnap már az előző napoknál megterhelőbb időre számíthatunk, a következő pár napban pedig fokozódik a szervezetünket érő igénybevétel. Egyre többfelé meghaladja a hőmérséklet a 30 fokot, sőt, néhol 35 fokot is mérhetnek - a felfrissülés előreláthatólag akár egy hétig is várathat magára. Az egyre nagyobb meleg által kiváltott tünetekről a Meteo Klinika Frontjelentése ad részletes tájékoztatást.

Veszélyben a szívbetegek és a vérnyomáspanaszokkal élők

A Frontjelentésben szereplő panaszok mellett a melegben egyre erősebb lehet a fejfájásunk és a migrénünk is. Szerencsére az éjszakák hoznak némi felfrissülést, a nagyvárosokban viszont hajnalra is csak kissé hűl le a levegő. Jót tesz az éjszakai szellőztetés, hiszen segít a minket érő hőterhelés csökkentésében, a pihentetőbb alvásban, hatására ráadásul a nap folyamán is nehezebben, lassabban melegszik fel a lakótér. Az is sokat jelent, ha beárnyékoljuk az ablakokat, vagy napközben csukva tartjuk a nyílászárókat.

Kutya meleg lesz.
Kutya meleg lesz. Fotó: Getty Images

Főleg a szívbetegeket és a vérnyomás-panaszokkal élőket viseli meg a folyamatos meleg, ők egész nap kerüljék a megterhelő tevékenységeket. A sportolást is jobb a hűvösebb órákra időzíteni, így kisebb a veszélye, hogy rosszul leszünk. Gondoskodjunk a rendszeres folyadék-utánpótlásról, de a cukros italokat és az alkoholt kerüljük. Az ásványi sók bevitelére szintén érdemes ügyelni. Bár a feltételek kedveznek a szabadtéri tevékenységeknek, a strandolásnak, a magas hőérzet miatt érdemes körültekintőnek lenni. Kerüljük a tűző napsütést, és a napszúrás elkerülése érdekében viseljünk könnyű, világos színű fejfedőt. A ruházatunk is természetes anyagból készüljön!

Koncentrálási problémákat okozhat a meleg

Az UV-sugárzás értéke a déli órákban eléri a nagyon erős fokozatot, ezért fontos, hogy magas faktorszámú készítményekkel óvjuk bőrünk épségét. A tűző napon akár 15-20 perc alatt is komolyan leéghetünk, a vízpartokon pedig megsokszorozódik a sugárzásdózis a vízfelület visszaverő hatása miatt. A növények közül jelenleg a pázsitfűfélék és a csalánfélék szórják legintenzívebben a pollenjeiket, az allergiásoknál erős tünetek is jelentkezhetnek. A légszennyezettség kissé nő.

A közlekedők száraz utakra, alapvetően jó feltételekre készülhetnek, de a melegben sokaknál koncentrálási problémák jelentkezhetnek, és a fejfájás is zavaró lehet, elvonja a figyelmet. Vezessünk lassabban, tartsunk nagyobb követési távolságot, valamint iktassunk be rövid pihenőket, ezzel is csökkenthetjük a balesetek bekövetkezésének kockázatát. Az utastérben semmilyen élőlényt ne hagyjunk őrizetlenül!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra