Humánmeteo: panaszokat okoz a meleg

Szombaton már szárazabb lesz a levegő, fülledt időszakok inkább csak a középső országrészben lehetnek jellemzők. A legtöbben a nyári időhöz köthető tüneteket tapasztalhatnak.

Szombaton nem érvényesül markáns fronthatás térségünkben. Az ilyenkor szokásosnak megfelelő lesz a hőmérséklet, bár reggel kissé hűvösen indul majd a nap. Csapadék a legtöbb helyen nem alakul ki, de az ország középső területén előfordulhatnak záporok. A fülledt időszakot követő helyzetben fellépő negatív hatásokról és a megoldásokról a Meteo Klinika Frontjelentése ad részletes tájékoztatást.

fejfájás, migrén
Szombaton a nyárias meleg panaszokat okozhat az arra érzékenyek körében. Fotó: Getty Images

Emellett a meteogyógyászok arra hívják fel a figyelmet, hogy a melegfrontra fokozottan érzékenyek akár enyhe migrént, fejfájást is tapasztalhatnak. A szokásosnál nagyobb hangsúlyt kell fektetni az élénkítésre, kerüljük azonban a kávé és a csokoládé fogyasztását. Emellett akár alvászavar, napközbeni fáradékonyság és koncentrálási problémák is ronthatják a fizikai és a szellemi teljesítőképeséget. Sokat süt majd a nap, ez pedig sok esetben ellensúlyozhatja a panaszokat.

Helyenként kifejezetten hűvös lesz a hajnal, ezeken a területeken a kopásos jellegű ízületi bántalmakkal élőknek felerősödhetnek a tüneteik. Reggel érdemes könnyedén, tehermentesen átmozgatni a sajgó testrészeket. A vérnyomás- és keringési panaszok szintén fokozódhatnak kissé, ezért délelőtt lehetőleg próbáljuk kerülni a megerőltetőbb tevékenységeket. Délutánra várhatóan jelentősen javul majd a helyzet, de a szeles tájakon estig is kitarthat a rosszullét.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra