Heves zivatarok jönnek

HáziPatika

Változékony időre van kilátás az előttünk álló hét folyamán, ahogy már ma is többfelé arra számíthatunk, hogy a kezdeti napsütés helyét fokozatosan a viharok veszik át.

Változóan felhős lesz ma az ég, főként a déli országrészben lehet több napsütésre számítani - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzésében. Északon eleinte előfordulhat egy-egy zápor, zivatar, helyenként akár felhőszakadás is. Késő délután, estefelé aztán nyugat felől egy zivataros csapadékrendszer húzódik a Dunántúl északi része fölé. A zivatarzóna kelet felé továbbfejlődve északon vonulhat végig, és késő este már a Dunántúl középső és déli területein, illetve a középső országrészben is lehetnek intenzív zivatarok. Mindehhez 60-70, néhol 80-90 kilométer/órás szél, nagy méretű jég és lokálisan 30-40 milliméter csapadék is társulhat. Napközben a hőmérséklet 26-32 fokig melegszik, majd késő estére 18-23, hajnalra 14-20 fokig hűl vissza.

A heves zivatarokhoz akár nagyobb méretű jég is társulhat
A heves zivatarokhoz akár nagyobb méretű jég is társulhat. Fotó: Getty Images

Holnap több-kevesebb napsütés mellett közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, és több helyen várható záporeső, zivatar. Helyenként megélénkül a szél, de zivatarok környezetében átmenetileg erős, viharos széllökések is lehetnek. A nappali csúcshőmérséklet kedden 25-31 fok körül alakul. Szerdán északkeleten, keleten még lesznek felhősebb területek, szórványosan záporesővel, zivatarral, de a nap folyamán ott is fokozatosan csökken majd a felhőzet, míg másutt a gomolyfelhők mellett több órára kisüt a nap. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24-29 fok között várható.


Ami a hét második felét illeti, csütörtökön az ország északkeleti harmadán még mindig erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés, így arrafelé csak néhány órára süt ki a nap. Szórványosan még mindig előfordulhat majd csapadék, de estefelé már országszerte megszűnik. Péntekeken és késő délutánig szombaton is napos időben lesz részünk. Szombat estétől aztán megnövekszik a felhőzet, és északnyugaton már ismét lehetnek záporok, zivatarok. Vasárnapra is beborul, általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, amihez többfelé társulhat zápor, zivatar. Eközben megélénkül az északi, északnyugati szél, a Dunántúlon helyenként meg is erősödik.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+13, +21 °C
Minimum:
+5, +10 °C

Hazánkban pénteken délelőtt több helyen párás marad az idő és erősen felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag