Fagyos napokra készüljünk (2022.01.24.)

Az elkövetkezendő napokban +4 Celsius-foknál melegebbre nem számíthatunk, hajnalban pedig akár -15 foknál is hidegebb lehet.

Hétfőn túlnyomóan derült, napos idő várható, bár a nyugati határ közelében eleinte még lehetnek erősen felhős vagy borult területek. Csapadékra nem kell készülnünk- Az északkeleti szél a nap első felében a Tiszántúlon még időnként megélénkül, majd országosan mérsékeltté válik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában -1 és +1 Celsius-fok között alakul, az északkeleti határnál viszont -6 fok és -2 fok közötti értékeket mérhetünk - derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből .

időjárás, tél, fagy
Fagyos napokra készüljünk. Fotó: Getty Images

Hajnalban -15 fok is lehet

Az éjszaka második felében észak felől erősen megnövekszik a felhőzet, csapadékra viszont még ekkor sem lehet számítani. A szél gyenge vagy mérsékelt lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -15 és -2 fok között alakul, de a hóval borított tájakon még ennél is hidegebb lehet - ez elsősorban az északkeleti határ mentén lesz jellemző.

Hószállingózás és ónos eső jön

Kedden észak, északnyugat felől felhők úsznak fölénk, a déli megyékben viszont még így is több órára kisüt a nap. Számottevő mennyiségű csapadékra nincs kilátás, ám helyenként előfordulhat hószállingózás. Este havas esőben és ónos esőben is részük lehet az ország nyugati részén élőknek. A csúcshőmérséklet -5 és +4 fok között alakul.

Szerdán többnyire erősen felhős lesz az ég. Északkeleten és keleten hószállingózás, kisebb havazás, a Dunántúlon pedig havas eső várható. Az északnyugati szél időnként megélénkül majd. A minimum-hőmérséklet általában -5 és +1 fok között alakul, de a kevésbé felhős, szélcsendes, havas tájakon ennél hidegebbre kell készülni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra