Fagyos hetünk lesz (2020.03.30.)

A kellemesen tavaszias hétvége után erős lehűléssel közeledik az április, a következő napokban éjjelenként a legtöbb helyen fagypont alá süllyed majd a hőmérséklet.

Hétfőn napközben meglehetősen borult idő várható. Kora délelőttig elsősorban északkeleten és az Alpokalján, majd a középső országrészben fordulhat elő helyenként eső, havas eső, havazás - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentésében. Az északi, északkeleti szél több helyen megerősödik, a Nyugat-Dunántúlon és a Zemplén térségében helyenként viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 10 fok között valószínű. Késő estére -1, +6 fokra hűl le a levegő.

Az éjszaka folyamán észak felől csökken a felhőzet, de a Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön reggelig borult marad az ég. A Duna-Tisza közén és a Dél-Dunántúlon néhol hózápor, havas eső is előfordulhat. Az északi, északkeleti szél időnként megélénkül. A legalacsonyabb hőmérséklet általában -5 és +2 fok között alakul, de a fagyzugos helyeken ennél pár fokkal hidegebb is lehet.

Akik este és kora reggel kutyát sétáltatnak, öltözzenek fel jó melegen! Fotó: Getty Images
Akik este és kora reggel kutyát sétáltatnak, öltözzenek fel jó melegen! Fotó: Getty Images

Hétvégéig marad a napos, ám hideg idő

Holnap délen kezdetben még erősen felhős lesz az ég, majd ott is csökken a felhőzet, mindenütt kisüt a nap, de erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés. Csapadékra nagyobb eséllyel hajnalban és délután számíthatunk havas eső, hózáporok formájában. Az északi, északkeleti szél az Alföldön megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5 és +2 fok között várható, de az északi völgyekben ennél néhány fokkal hidegebb lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 10 fok között valószínű.

Szerdán már országszerte többórás napsütés várható. Ugyan némi gomolyfelhő-képződésre is számítani kell, ám ezekből csapadék nem alakul ki. Az északkeleti szél időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -2 fok között várható, de a fagyzugokban -8, -10 fokig is lehűlhet a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 11 fok között lesz.

A távolabbi kilátások is naposak: csütörtökön és pénteken sem lesz borult az ég, csapadék sem valószínű. A nappali hőmérséklet fokozatosan emelkedik majd, ám éjjelente még maradnak a mínuszok.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra