Este újabb zivatarok csapnak le. Mutatjuk, hol

Délelőtt egy többé-kevésbé összefüggő csapadékzóna halad kelet, északkelet felé. Az eső és zápor mellett helyenként egy-egy zivatart is hagy maga után. Ennek elvonulása után egy átmeneti csapadékszünet következik, ám a késő délutáni, esti órákban újabb csapadékhullám érkezik.

Az egész országra első fokú figyelmeztetést adtak ki zivatar veszélye miatt. Míg délelőtt jellemzően keleten, északkeleten fordul elő csapadék, addig késő délutántól már inkább a déli, délkeleti tájakra csaphat le eső, zápor, zivatar, de a nyugati, délnyugati megyékben is eshet. Helyenként intenzív,  rövid idő alatt 10-20 milliméternél is több csapadékot hozó esőzésre számíthatunk. Kisebb eséllyel, de erős, nagyjából 50-70 km/h-ás széllökések, valamint 1-2 centiméteresnél kisebb átmérőjű jég is kísérheti a zivatarokat – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

eső, zápor, zivatar, esős idő, őszi időjárás
Esernyő nélkül sehová se induljunk el. Fotó: Getty Images

Szeles, hűvös hétfőnk lesz

Időnként élénk széllökések kísérhetik a Dunántúlon az északnyugatira, nyugatira forduló szelet. A Dél-Alföldön délnyugati légmozgás uralkodik. A legmelegebb órákban 14 és 20 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk. Késő estére pedig 10 és 15 fok közé hűl a levegő.

Esőből nem lesz hiány

Kedden alapvetően felhős időnk lesz, többfelé csapadék is előfordulhat. Továbbra is az egész országra érvényes lesz az első fokú figyelmeztetés a várható zivatarok miatt. Élénk, néhol erős lökések kísérhetik a szelet. A hőmérséklet délután 15-21 fok között alakul.

Szerdán egyre több helyen csökken a felhőzet, így az ország nagy részén hosszabb-rövidebb napsütésre is számítani lehet. Délután viszont újra esni fog, főleg a Dunántúlon fordulhat elő szórványosan eső és zápor, de néhol zivatar is. A hajnali 3-12 fokról délutánra 14 és 20 fok közé melegszik a levegő.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra