Éjjel -5 fok is lehet (2021.10.25.)

Hétfőn országszerte derült, száraz idő várható, sok napsütésre számíthatunk. Ettől függetlenül alig megy 10 Celsius-fok fölé a hőmérséklet, éjjelre pedig akár -5 fokot is mérhetünk.

Többnyire derült lesz a hétfő, az Alpokalja térségében azonban estétől már megjelenhet néhány felhő. A keleti, délkeleti szelet élénk, Sopron környékén akár erős lökések is kísérhetik. A legmelegebb órákban is csak 11-16 Celsius-fokot mérhetünk. Késő este -1 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, hajnalban pedig akár -5 fokot is mutathat a hőmérő. Az Alföldön, illetve a Dunántúl délnyugati, nyugati részein ködös lesz a hajnal, csapadékra viszont csak kis esély van - derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből .

időjárás, időjárásjelentés, időjárás-előrejelzés, őszi időjárás, köd,
Hideg, ködös reggelekre számíthatunk. Fotó: Getty Images

Ködös hajnalok jönnek

Kedden a hajnali köd feloszlása után többórás napsütés várható. A Tiszántúlon egész nap derült maradhat az ég, ám máshol felhők lephetik el az eget. A Dunántúlon délután gyenge esőre, záporra is készülnünk kell. A szél jellemzően gyenge vagy mérsékelt lesz. Délután 11 és 16 fok közötti hőmérséklet várható.

Szerdán is ködösen indul a nap. Nyugaton és délen gyenge esőt, záport is hozhat a reggel. A nap további részében azonban már nem számíthatunk csapadékra. A változó irányú szél mérsékelt lesz. A leghidegebb órákban -4 és +6, a nap legmelegebb időszakában pedig 12 és 16 fok közötti értékeket mérhetünk.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra