Egyre többen halnak meg az ebola miatt

A közép-afrikai Kongói Demokratikus Köztársaság a tizedik járványt éli át.

Már százan meghaltak a kongói ebolajárványban

Eddig összesen 211 ember fertőződött meg a vérzéses lázzal járó vírussal, 176 esetben ezt laboreredmények is megerősítették - közölte a kongói egészségügyi minisztérium vasárnap este.

Az Észak-Kivu tartományában kitört új ebolajárvány a tizedik az országban a hetvenes évek óta. A betegséget 1976-ban, az ország keleti felében található Ebola folyó melletti településeken észlelték először.

A közép-afrikai ország emiatt rendelkezik tapasztalatokkal a betegség felbukkanásának legyőzésére, a jelenlegi járvány azonban érint egy nagyvárost is, valamint egy bizonytalan biztonsági helyzetű területet - írja az MTI értesüléseire hivatkozva az Index .

Egyre többen halnak meg az ebolajárványban Kongóban
Egyre többen halnak meg Kongóban

Beni városa a járvány gócpontja

A jelenlegi járvány gócpontja az ország északkeleti térségében fekvő Beni városa. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) először pénteken figyelmeztetett arra, hogy a városi lakosság egy részének ellenséges magatartása és az Észak-Kivuban folyamatosan zajló fegyveres támadások jelentősen nehezítik a vírus legyőzését.

Az ebolavírus a legveszélyesebb kórokozók közé tartozik, halálozási aránya csaknem 90 százalékos, és a vérzéses lázzal járó betegség nagyon gyors lefolyású. A 2014-2015-ös nyugat-afrikai járványban 11 ezer ember halt meg. A vírus természetes hordozói egyelőre nem ismertek, a legvalószínűbb, hogy denevérek lehetnek. A kór fertőzött ember vagy állat testnedvével történő közvetlen érintkezés által terjed.

Ismét terjed az ebola Afrikában 2018. augusztus 15-én számoltunk be róla, hogy először próbálkoznak újfajta terápiával az ebolajárvány megfékezésére. 2018. augusztus 3-án pedig azt írtuk, megeshet, hogy nincs oltóanyag a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén fekvő Észak-Kivuban kitört új ebolajárvány elleni védekezéshez.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég. Több helyen várható eső, zápor. Az északnyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. Késő este 3, 9 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra