+10° - +26°
Nincs front

Durva lehűlés érkezik

HáziPatika

Borús napok állnak előttünk sok esővel, majd a hét második felétől erős lehűlésre kell számítani. Lesz, ahol hajnalonként mínusz 20 fok alá süllyedhet a hőmérséklet, de még napközben is fagyos időre számíthatunk a hét végén.

Borult, esős időre számíthatunk ma egészen estig, majd az Észak-Dunántúl irányából nagyobb területen felszakadozhat a felhőzet - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzésében. Napközben országszerte számítani lehet csapadékra, kisebb-nagyobb megszakításokkal 5-15, a Dunától keletre akár 20 milliméter csapadék is eshet. A Dunántúli-középhegység magasabb részein estefelé havazás is lehetséges. Az északnyugatira forduló szelet élénk, a Dunántúlon erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 12 fok között alakul - északnyugaton lesz a leghidegebb.

Nyíló hóvirágok egy miskolci kertben február 7-én
Nyíló hóvirágok egy miskolci kertben február 7-én. Fotó: MTI/Vajda János

Éjfélre északkelet felé távozik a csapadék, de kora hajnalban délnyugat felől újabb hullám érkezik, ami hajnalig az ország délnyugati felét érintheti. Reggelre aztán már az Északi-középhegység térségében is lehet csapadék, ott ónos eső is kialakulhat. A szél ismét délkeletire fordul, este a Tiszántúlon, hajnalban a Dunántúlon lehetnek élénk lökések. A levegő hőmérséklete késő estére mínusz 1 és plusz 7, hajnalra mínusz 4 és plusz 3 fok közé hűl vissza. Holnap a hajnalban érkezett csapadékrendszer fokozatosan kelet felé vonul. Az északi megyékben az eső mellett havas eső, havazás is előfordulhat, illetve néhol ónos eső sem kizárt. Estétől már vékonyodhat a felhőtakaró. A nappali csúcshőmérséklet általában 0 és 9 fok között alakul, de délkeleten néhol 10-13 fokot is mérhetnek.

Szerdán ismét erősen felhős, borult idő lesz a jellemző. Délelőtt szórványosan, a délutáni, esti órákban már sokfelé várható eső. Főként az északi, északnyugati megyékben számítani lehet havas esőre, havazásra is, valamint továbbra is előfordulhat néhol ónos eső. Az északi, északnyugati szél több helyen megerősödhet. A nappali maximumok 0 és 12 fok között változhatnak - a délkeleti országrészben lesz melegebb. A borult idő csütörtök délelőtt is megmarad még, délutántól azonban nyugat felől egyre több helyen felszakadozik, csökken a felhőzet. Estére már inkább csak a Tiszántúlon maradhat borult az ég. Napközben az esőt nyugat, északnyugat felől havazás váltja fel mindenfelé. Az északi, északnyugati szél megerősödik, olykor viharossá fokozódik. A délkeleti országrészben plusz 9, északnyugat mínusz 9 fok lehet a reggeli órákban, majd napközben fokozatosan hűlni fog a levegő.


Erős lehűlés, nappali fagyok

Ami a hétvégét illeti, erős fagyokra kell számítani. Pénteken felhőátvonulások várhatók, a nyugati országrészben hosszabb, a keleti tájakon rövidebb napsütéssel. Elszórtan előfordulhat hózápor, illetve az északnyugati, nyugati szelet erős, a Dunántúlon több helyen viharos széllökések kísérhetik. Hajnalban a hőmérséklet mínusz 8-15, a szélvédett tájakon mínusz 16-20 fokig is süllyedhet, és délutánra sem lépi át a fagypontot még az enyhébb vidékeken sem. Szombaton szintén felhőátvonulásokra van kilátás több-kevesebb napsütéssel, szórványosan hózáporokkal. Az északnyugati szél sokfelé megerősödik, időnként viharossá fokozódik. Hajnalban ismét mínusz 8-15, itt-ott akár mínusz 20 fokig csökkenhet a hőmérséklet, és délután is csupán mínusz 1-9 fok valószínű.

Érdemi enyhülés vasárnap sem várható, mínusz 7-15 fokos hajnali minimumok után napközben sem emelkednek a pluszos tartományba a hőmérsékleti értékek. Átmeneti felszakadozások mellett többnyire erősen felhős időben lesz részünk. Szórványosan kialakulhatnak hózáporok, valamint többfelé megerősödik az északi szél.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+21, +26 °C
Minimum:
+10, +16 °C

Hazánkban kedden délelőtt fokozatosan vékonyodik, szakadozik a felhőzet, de néhol még kisebb eső előfordul.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag