Akár 28 fok is lehet hétvégén (2020.06.05.)

Pénteken még csak rövidebb napos időszakok váltják az esőt, de hétvégén már csak elvétve alakul ki futó zápor, s a hőmérséklet is évszaknak megfelelően alakul.

Ma alapvetően erősen felhős lesz az ég, csak rövid napos időszakok lehetnek. Sokfelé várható zápor, zivatar, helyenként heves zivatarok is kialakulhatnak, majd az intenzívebb záporok is esővé szelídülnek - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat ( OMSZ ) előrejelzésében. Arra figyelmeztetnek, lokálisan nagy különbségek is lehetnek a csapadékmennyiség tekintetében. Többfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik a déli, délnyugati szél. Délutántól az Alpokalján északnyugatira fordul a légmozgás, majd fokozatosan veszít erejéből. Az erősebb zivatargócokat viharos erejű széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 26 fok között alakul. Az Alpokalja térségében ennél pár fokkal hűvösebb, míg a délkeleti tájakon pedig ennél melegebb is lehet. Késő estére 12 és 19 fok közé hűl le a levegő.

futó zápor, zivatar, eső, időjárás, időjárás-előrejelzés
Bár melegszik az idő és egyre több helyen süt ki a nap, záporokra számítanunk kell. Fotó: Getty Images

Futózáporok még lehetnek

Szombat hajnalra keleten is szakadozni kezd a felhőzet, s várhatóan ott is megszűnik a csapadék. Napközben gomolyfelhős, napos idő lesz, néhol alakulhat ki zápor. Reggel itt-ott ködfolt előfordulhat. A nagyrészt déli szél több helyen megélénkül, északnyugaton meg is erősödhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 27 fok között alakul.

Sok napsütésre számíthatunk

Az előrejelzés szerint vasárnap gomoly- és fátyolfelhők mellett sok napsütésre számíthatunk, keleten szórványosan, nyugaton néhol alakulhat ki zápor, zivatar. A nagyrészt délies szél élénk lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között várható.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra