Nő a HIV-fertőzöttek száma

A HIV fertőzöttek száma mindenhol a világon emelkedőben van, de szerencsére a tudomány segítségével ma már megelőzhető, hogy AIDS-é váljon a fertőzés.

A HIV fertőzöttek száma mindenhol a világon emelkedőben van, de szerencsére a tudomány segítségével ma már megelőzhető, hogy AIDS-é váljon a fertőzés.

Az 1980-as évek elején Kalifornia nagyobb városaiban a fiatal homoszexuális férfiak között rejtélyes halálesetekre figyeltek fel az orvosok. Olyan egyszerűbb betegségekbe haltak bele fiatal, erős emberek, amelyeket egészséges immunrendszerrel nagy valószínűséggel észre sem vettek volna. 1981-re kiderült, hogy egy vírus pusztítja az immunrendszerüket, emiatt védtelenné válnak, és a legbanálisabb betegségekbe is belehalnak. Ezt a fertőzést nevezzük HIV-nek, az ebből kialakuló betegséget pedig AIDS-nek.

Számokba fojtva

Döbbenetes adatokkal állunk szemben. 1981 óta 78 millió embert fertőződött meg HIV-vel, közülük 39 millióan már meghaltak, de ma is 35 millió vírushordozó él a világon.

Az Európában újonnan diagnosztizált HIV-hordozók 74 százaléka szexuális úton fertőződött meg, 6 százaléka intravénás droghasználattal és 1 százaléka anyai átvitellel. Magyarországon ezek az adatok teljesen máshogy alakulnak, és jóval egyszerűbbek. Szinte minden beteg szexuális úton kapja el a vírust, sőt még azt is pontosan tudja, hogy nagy valószínűséggel kitől és mikor fertőződött meg. A magyarországi fertőzöttekről pontosan lehet tudni, hogy nagyon magas a partnerszám és a védekezés nélküli szexuális kapcsolat.

Sajnos az utóbbi években a számok rohamos emelkedést mutatnak. Míg 10-20 éve mindössze 50-60 fertőzött jelentkezett évente, és ez is magas számnak számított, 2014-ben már több mint 200 új HIV-fertőzöttet diagnosztizáltak. A szomorú adatokhoz az is hozzátartozik, hogy az újonnan regisztráltak majdnem fele már betegen, az AIDS stádiumában kerül az ellátórendszerbe, amikor a kezelések már sokkal kevésbé lehetnek eredményesek.

Mivel a betegség Magyarországon elsősorban szexuális úton terjed, rendkívül fontos, hogy a HIV?AIDS prevenció elsősorban a szexuális neveléshez kapcsolódjon. Az adatok alapján ma a legveszélyeztetettebb korosztály a tinédzserek, 13-14 éves kortól a fiatal felnőttekig. Fontos a társadalomban tudatosítani, hogy olyan betegségről van szó, amely hétköznapi érintkezéssel, mint a kézfogás, egy egyszerű puszi vagy köhögés, tüsszentés, nem terjed. Amire ügyelni kell, az a szexuális aktus, a vér vagy más testnedvek cseréje, éppen ezért kis odafigyeléssel megelőzhető a fertőződés.

Első tünetek

Ma már a tudomány nagyon sokat tud a betegségről, ennek is köszönhető, hogy ha korán felismerik, akkor egészen jól karbantartható. Rendszeres gyógyszerszedéssel akár hosszú évtizedekig lehet vele együtt élni, a cukorbetegséghez hasonlóan. A mai modern gyógyszerek és megfelelő kombinációjuk segítségével a betegek ma már teljes életet élhetnek, nem veszélyesek társaikra, 99 százalékban nem adják tovább a fertőzést.

A korai fertőződésnek rendkívül tipikusak a tünetei: az úgynevezett akut fázis a fertőződés utáni első és negyedik hét között szokott bekövetkezni. Általában apró, piros tűszúrásszerű kiütések jelennek meg a testen, nyirokcsomó-megnagyobbodás, magas láz, hányinger, rossz közérzet, akut influenzaszerű tünetegyüttes kíséretében. Ilyenkor a betegnek akkor kell gyanakodnia, ha a tünetek jelentkezése előtt két-három héttel lehetett olyan kapcsolata, amelyben megfertőződhetett. Ma már a világ afelé halad, hogy a betegek minél korábbi stádiumban elkezdjék a gyógyszeres kezelést, ezzel megelőzve a továbbfertőzést, csökkentve az új betegek számát.

Tesztek

Jelenleg háromféle HIV-tesztet lehet elvégeztetni. Nyálból, szérumból és teljes vérből. Ezek mind különböző módon mutatják ki a fertőzést 2?4 héttel a lappangási idő letelte után. Ahhoz, hogy a pozitív eredmény teljes biztonsággal kijelenthető legyen, több különböző vizsgálatra van szükség a fals pozitív eredmények kizárására. HIV-tesztet bárki ingyenesen kérhet a kijelölt centrumokban, ahol a vizsgálat teljesen anonim módon zajlik.

HU/HIV/0009/15

Az anyag lezárásának dátuma: 2015. március 27.

Az anyag felülvizsgálatának dátuma: 2016. február 27.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra