Programokkal a szívért

A szív- és érrendszeri betegségek, azon belül is a stroke kockázata jelentősen csökkenthető, de ehhez az kell, hogy az érintettek tisztában legyenek a megelőzési lehetőséggel, illetve azzal, hogy ha már megtörtént a baj, milyen lépéseket kell megtenniük. Több program is megpróbálja felhívni erre mind az orvosok, mind pedig a laikusok figyelmét.

A szív- és érrendszeri betegségek, azon belül is a stroke kockázata jelentősen csökkenthető, de ehhez az kell, hogy az érintettek tisztában legyenek a megelőzési lehetőséggel, illetve azzal, hogy ha már megtörtént a baj, milyen lépéseket kell megtenniük. Több program is megpróbálja felhívni erre mind az orvosok, mind pedig a laikusok figyelmét.

A Szívvel a stroke ellen program 2014-ben indult, ez az év pedig a stroke megelőzés éve. Lényege, hogy fölhívja a figyelmet arra: a stroke okai között igen gyakran szívbetegségek szerepelnek. Utóbbi a legtöbbször ritmuszavar, ami sokszor rendkívül enyhe tüneteket okoz, viszont nagyon veszélyes is lehet ? emeli ki Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor kardiológus főorvos, címzetes egyetemi tanár, a Magyar Kardiológus Társaság elnöke.

A stroke szempontjából az egyik legveszélyesebb ritmuszavar a pitvarfibrilláció, amit nagyon fontos, hogy a kardiológus felismerjen és korszerű alvadásgátló gyógyszerekkel kezeljen. Ez elhagyhatatlan, hiszen így kerülhető el, hogy a beteg esetleg stroke-ot kapjon. Ennek fontosságára nem csak a kardiológusok figyelmét akarja felhívni a szakma, hanem minden orvosét és betegét is. Már csak azért is, mert ezen a területen az elmúlt években rengeteg újdonság jelent meg, több új gyógyszert is kifejlesztettek. Köztük olyanokat is, amelyekkel azok a betegek kezelhetők, akiket néhány éve még nem tudtak érdemben ellátni.

"A legfontosabb eredményt abban látom, hogy a kommunikációnak köszönhetően egyre több szívritmuszavaros beteg kap érdemi véralvadásgátló-kezelést. Egyszerűen azért, mert az orvosok már jobban figyelnek rájuk. A helyzet persze még így sem jó, hiszen a betegek 50 százaléka ma sem megfelelő kezelésben részesül, pedig ezt az arányt lejjebb lehetne szorítani" ? hangsúlyozza a főorvos. Mint mondja, azt ezt segítő Szívvel a stroke ellen! program alapvetően szakmai, viszont nem csak a neurológusokat és a kardiológusokat célozza, hanem a háziorvosokat is. Ez azért fontos, mert a betegek első körben mindig náluk jelentkeznek, az ő pácienseik között van a legtöbb eddig fel nem ismert vagy nem megfelelően kezelt érintett.

Minden perc számít!

A Minden perc számít! kampánnyal kapcsolatban a főorvos arra hívja fel a figyelmet, hogy a szívinfarktus bekövetkezése után a betegek túl sokat tanakodnak, hezitálnak, nem értesítik időben az orvost. Pedig Magyarországon példaértékűen ki van építve a infarktusos betegek katéteres ellátásának ügyeleti rendszere. Ha az érintettek vagy hozzátartozóik felhívják a mentőket, és elmondják, hogy heves mellkasi panaszuk van, akkor a rendszer olajozottan működik: a mentők kimennek, megállapítják, történt-e infarktus, és ha igen, akkor azonnal katéteres centrumba viszik a beteget. Viszont az érintettek telefonálás előtti hezitálása nagyon hosszú ideig tart, majdnem két órával tovább tart, mint például Ausztriában vagy Franciaországban. A betegek egyszerűen nem tudják, hogy az lenne a teendőjük, hogy minél előbb segítséget kérjenek, lévén az infarktus tüneteit nem ismerik fel. Kezelgetik magukat, tetszőleges gyógyszert vesznek be, várnak. Holott ez esetben az idő rengeteget számít, hiszen az infarktus egy izomelhalás, aminek a folyamata a fájdalom kezdetekor indul el, azt követően pedig folyamatosan egyre nagyobb és nagyobb szívrész hal el. Tehát ha a beteg időben centrumba kerül, az erét pedig szívkatéterrel időben kinyitják, akkor ez a folyamat megáll, jobb esetben a betegek 4 nap után el is hagyhatják a kórházat. Ráadásul a modern technológiáknak köszönhetően a szívinfarktus katéteres kezelése ma már rutineljárás lett, az esetek 80 százalékában szövődménye nem lesz. De csak akkor, ha a beavatkozást időben elvégzik.

Élj szívvel!

Az "Élj szívvel!" kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a szív-, és érrendszeri megbetegedésekhez vezető kockázati faktorokra. Ilyen például a magas vérzsírszint, a magas koleszterinszint, az ártó és védő koleszterin közti különbség. "Fontos, hogy a laikusok tisztában legyenek azzal is, nem csak a túlsúlyosoknak lehet magas a vérzsír-szintje, hanem a soványaknak is. Ennek oka, hogy minden kétszázadik-ötszázadik magyar örökletes vérzsírzavarban szenved, köztük pedig a szívinfarktus már a negyedik-ötödik évtizedben megjelenhet" ? emeli ki a kardiológus. Mint mondja, emiatt figyelni kell arra, ha valakinek a családjában már volt érintett, az illetőnek pedig magas az LDL koleszterinszintje. Ilyenkor ugyanis az infarktusa kockázata fokozott. Emiatt van az, hogy ezzel az eltéréssel akkor is foglalkozni kell, ha az érintettnek még semmilyen tünete nincs: a gyógyszeres vérzsírcsökkentés és az életmódváltás ilyenkor is elengedhetetlen.

Nem férfiprobléma

A Pirosban a nőkért kampány szintén nagyon fontos, elindítására amiatt volt szükség, mert amerikai kardiológusok felfedezték, hogy a nők a szív- és érrendszeri betegségek előfordulását tekintve felzárkóztak a férfiak mellé. Sőt még a férfiaknál is veszélyeztetettebbek. Ezt a hazai adatok is alátámasztják: mint kardiológus szakértőnktől megtudtuk, a magyar férfiaknak majdnem 50 százaléka hal meg szív- és érrendszeri betegségben, viszont a nőknek 54 százaléka veszti életét ilyen miatt. Ez meglepi az embereket, hiszen ezeket a problémákat alapvetően a férfiakhoz kötik. Pedig szó sincs arról, hogy a szív- és érrendszeri betegségek férfibetegségek lennének. Ráadásul a női szív sokkal kisebb, az erei vékonyabbak, emiatt nehezebb katéteres műtéti módszerekkel kezelni a betegeket. Mindehhez a főorvos azt is hozzáteszi, hogy a laikusok mellett az orvosok is hajlamosak azt hinni, hogy a nőket a hormonok is védik az ilyen betegségektől, a panaszok észlelésekor pedig nem mindig gondolnak arra, hogy azok hátterében keringési betegség is állhat. Emiatt a női szívbetegeket később diagnosztizálhatják és kezdhetik érdemben kezelni. Emiatt viszont rosszabb lehet a prognózisuk is. Ezért tűzte zászlajára a Pirosban a nőkért programot a Magyar Kardiológusok Társasága és a Magyar Nemzeti Szívalapítvány is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra