Hipertónia: csak a tévhitek nehezítik a kezelést

Ma már remekül kezelhető a magas vérnyomás, megvan minden ehhez szükséges gyógyszer. Viszont a megfelelő terápiát rengeteg tévhit nehezíti, sok esetben már maga a diagnózis is emiatt csúszik.

Ma már remekül kezelhető a magas vérnyomás, megvan minden ehhez szükséges gyógyszer. Viszont a megfelelő terápiát rengeteg tévhit nehezíti, sok esetben már maga a diagnózis is emiatt csúszik.

A magas vérnyomással kapcsolatban az egyik legsúlyosabb tévhit, hogy csak az időseket érintheti, fiataloknál ritkán fordul elő. Emiatt náluk gyakran nem is szűrik, lévén a többségben fel sem merül, hogy érintett lehet. Pedig ez messze nincs így, hiszen a betegség általában 35-55 éves korban kezdődik. Erre azoknak különösen nagy az esélye, akiknek édesanyja vagy édesapja is érintett: esetükben a szűrést még komolyabban kell venni, korábban kell megkezdeni.

A magas vérnyomást gyakran idős korban is elbagatellizálják arra hivatkozva, hogy ekkor a vérnyomás normálértékei magasabbak, így emelkedése teljesen természetes. Pedig ez sincs így, az értékek növekedése minden életkorban olyan problémát jelent, amelyet kezelni kell. Ez még a minimális emelkedésre is igaz. Sőt idősebb korban a minimális emelkedésnek is nagyobb a kockázata: azt már több tanulmány is bizonyította, hogy a 140 higanymilliméter feletti érték ebben az életkorban nagyobb kockázatot jelent, mint a fiataloknál.

Veszélyes tévhit az is, hogy a nyugtatószerek, vagy éppen az olyan gyógynövények, mint a fokhagyma, képesek hatékonyan csökkenteni a magas vérnyomást. Ezek erre nem alkalmasak, a vizsgálatok egyértelműen igazolták, hogy érdemlegesen nem befolyásolják a vérnyomást. Ráadásul emiatt végképp veszélyes, ha rájuk hagyatkozva valaki hanyagolja a hatékony terápiát.

hipertonia 11

Akinél már diagnosztizálták a betegséget, annak a gyógyszereket nagyon fontos rendszeresen és pontosan szednie, az értékek ugyanis csak így tarthatók karban. Fontos figyelni a testsúlyra is, lévén már néhány kilogrammnyi fogyás is csökkentheti a vérnyomást: emiatt a megfelelő gyógyszeres terápia mellett ennek is kiemelt szerepe van.

A sófogyasztást ugyancsak minimalizálni kell, amiben segíthet, ha helyette zöld fűszereket használnak, lévén azok a sóval ellentétben nem emelik a vérnyomást. Ügyelni kell a zsírbevitelre is, annak csökkentése szintén segíti az érték normál szinten tartását. A dohányzás mellőzése ugyancsak kulcsfontosságú, lévén ez a káros szenvedély az infarktus egyik fő kockázati tényezője. A leszokás már csak azért is fontos, mert az egyetlen év alatt felére csökkenti az infarktus rizikóját, függetlenül attól, hogy előtte ki mennyit cigarettázott. Ugyanígy figyelni kell a rendszeres sportolásra, lévén az jót tesz a szívnek és segíti elkerülni, illetve kezelni a túlsúlyt is.

Ha valaki mindezekre figyel, és a korszerű gyógyszereket is megfelelően szedi, jó esélye van arra, hogy állapota ne súlyosbodjon. Azt ugyanis a vizsgálatok egyértelműen igazolták, hogy a magas vérnyomás kezelése megakadályozza a hipertónia rosszabbodását, a szív megnagyobbodását és a szívelégtelenség kialakulását, csökkenti a stroke és az infarktus kockázatát. Ehhez kevésbé súlyos hipertónia esetén napi 1-2 vérnyomáscsökkentő tabletta bevétele is elegendő lehet.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra