Új honlap segít felkészíteni az orvosunkkal való találkozóra (x)

Gyógyulásunkat alapvetően befolyásolja, mennyire ismerjük a betegségünket, az elérhető kezelési módokat, és milyen hatékonyan tudunk kommunikálni kezelőorvosunkkal.

Vajon ismerjük-e a legalapvetőbb információkat? És helyesen készülünk-e az orvossal való találkozóra? A túlterhelt orvosoknak ugyanis sokszor csupán néhány percük jut egy-egy betegre, akiknek ezért fontos, hogy a rövid idő alatt minden fontos információt átadjanak és meg is szerezzenek. Ebben segíthet az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének betegedukációs honlapján, a Tajekozottbeteg.eu oldalon elérhető orvos-beteg találkozót támogató kérdőív, amivel ön is könnyedén felkészülhet akár már a következő vizitre is.

Valószínűleg mindenkinek ismerős lehet a helyzet, amikor egy beszélgetés után néhány perccel jut eszünkbe, hogy egy fontos dolgot elfelejtettünk megkérdezni a másiktól, esetleg valamit egy kicsit máshogy mondtunk neki, mint szerettük volna. Egy hétköznapi helyzetben elsikkadt információnak a legtöbb esetben nincs komoly következménye, hogyha azonban az orvossal beszélgetünk, a legkisebb félreértésekből is nagy baj lehet. Az egészségügyben dolgozók túlterheltsége miatt az orvosoknak kevés idejük marad egy-egy betegre, a konzultációk előtt pedig rendszerint idegesebbek is vagyunk a kelleténél, így könnyen előfordulhat, hogy fontos dolgokra nem jut kellő idő és figyelem.

Egészségünkre is kihat, mennyire tudunk hatékonyan kommunikálni orvosunkkal
Egészségünkre is kihat, mennyire tudunk hatékonyan kommunikálni orvosunkkal. Fotó: iStock

A tájékozatlanság és a nem megfelelő egészségértés is hozzájárul ahhoz, hogy számos egészségügyi mutatónk tekintetében az EU-s országok sereghajtói vagyunk. Az Eurostat idei adatai szerint a magyar nők átlagosan kicsit több mint 60 egészségben eltöltött évre számíthatnak, míg a férfiak 59 és fél évre. Ez azt jelenti, hogy egy átlagos magyar számára hamarabb érkezik el a tartós betegség, mint a nyugdíjkorhatár. Az EU-átlag ezzel szemben a nőknél 64,2, a férfiaknál 63,5 év, vagyis egy átlagos uniós állampolgár 3-4 évvel többet él egészségben, mint egy magyar ember. Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) ezért indította útjára a Tajekozottbeteg.eu oldalát, amely folyamatosan bővülő tartalommal, több komoly betegségről ad szakmailag hiteles leírást, illetve egy online kitölthető, lementhető, e-mailben is elküldhető kérdőívvel segíti a pácienseket felkészíteni az orvossal történő konzultációra.

Az Innovatív Gyógyszergyártók a honlap indítása előtt több betegszervezettel is egyeztettek, és a segítségükkel összegyűjtötték azokat a fontos tudnivalókat, amelyek sok esetben nehezen, vagy egyáltalán nem jutnak el a beteghez. Jelenleg az oldalon hét olyan betegségről tudhatunk meg többet, amely sajnos Magyarországon is egyre több embert érint. Olvashatunk például a vérzékenységgel (hemofília) kapcsolatos leggyakoribb tévhitekről, de a magyarokat legnagyobb arányban érintő daganattípusokról (tüdőrák, vastag- és végbélrák, illetve az emlőrák) is fontos információkra lelhetünk itt. A későbbiekben a lista újabb betegségek leírásával bővül majd, melyek mind szakmailag hiteles, praktizáló orvosok által lektorált anyagok.

Szintén hatalmas segítség lehet az a kérdőív, amelyet az orvosi konzultáció előtt javasolt kitölteni. Segítségével minden olyan információt otthon, nyugodt körülmények között, vagy épp a váróteremben ülve, a telefonunk segítségével összegyűjthetünk, amelyre az orvosnak szüksége lehet a diagnózis felállításához, vagy a helyes kezelés kiválasztásához. Feltüntethetjük rajta például, hogy mikor jelentkeztek nálunk az első tünetek, milyen panaszokat tapasztaltunk, de az orvosnak fontos lehet arról is tudnia, hogy szedünk-e valamilyen gyógyszert, vagy részt vettünk-e korábban hasonló vizsgálatokon. A kérdőívet először a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában és az Uzsoki Utcai Kórházban, kinyomtatott formában tölthették ki az ott várakozó betegek, a pozitív visszajelzések pedig arra sarkallták az Innovatív Gyógyszergyártókat, hogy digitális formában mindenki számára elérhetővé tegyék az űrlapot.

A honlapon több betegszervezet elérhetőségét feltüntették, amelyek további segítséget nyújthatnak a pácienseknek, legyen szó akár a betegségek kezeléséről vagy az orvossal történő konzultációról.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra