Tényleg megbízható?

Ugyan az álhírportálokat az internetről eltüntetni nem lehet, azok mondhatni osztódással szaporodnak, azért van lehetőségünk arra is, hogy fölismerjük a hiteles forrásokat. A honlapok megbízhatóságát már szakértők is nézik, a korrekt oldalak pedig minősíttethetik magukat.

Az oldal hitelességére utal az, ha:

  • Cikkeikben vannak nyilatkozók, azok pedig létező, ellenőrizhető szakemberek.
  • A tudományos híreket nem szenzációként tálalják, hanem az azt közlő tudományos szakfolyóiratokat is megnevezve értelmezni is próbálják azokat.
  • Csak a szokásos hirdetések szerepelnek az oldalon, nem próbálnak meg semmit agresszív módon eladni.
  • A portált vagy blogot orvosi szövetségek, egyesületek is ajánlják, Facebook oldalukra posztolják a cikkeiket is.
  • Egyértelműen kiderül, ki az oldal üzemeltetője és tulajdonosa, szerepel annak elérhetősége is.
  • A szenzációhajhász cikkeket közlő álhírportálokat némi gyakorlattal azért fel lehet ismerni, a hiteles oldalakat viszont nehezebb szűrni. Mert ugye attól, hogy valamit nem ismerünk, még lehet jó is. Tucatszámra vannak például blogok, amelyeket szakemberek készítenek: biológusok, genetikusok, orvosok, vagy éppen gyógyszerészek. Oldalaikat kevesen ismerik, maguk is csak munkájuk mellett foglalkoznak velük, egyfajta hobbiként. Viszont attól még hitelesek, hogy kevésbé ismertek. Megbízható oldalt számos szervezet is üzemeltet, a legtöbb szakmai egyesület is folytat ilyen tevékenységet. Ők szintén megnézik, mit tesznek ki portáljukra, Facebook-oldalukra. Elég csak a Magyar Kardiológusok Társaságára vagy éppen az Országos Mentőszolgálatra gondolni.

    A hiteles oldalakat viszont nehéz szűrni
    A hiteles oldalakat viszont nehéz szűrni

    Tanuljunk meg dönteni

    Ahhoz, hogy eldönthessük, egy számunkra ismeretlen oldal hiteles-e, meg kell nézni, kiderül-e, mi a honlap célja, van-e olyan impresszuma, amelyből kiolvasható, ki a weboldalon tulajdonosa, üzemeltetője, illetve kik készítik az oldalt. Érdemes megnézni azt is, hogy az oldal független-e, vagy pedig egy konkrét szolgáltatás vagy egészségügyi termék köré épül-e a tartalma. Ha igen, akkor abban az esetben is fenntartásokkal kell kezelni, ha amúgy megbízhatónak tűnik. Ilyenkor érdemes az ott szereplő információkat más forrásból is ellenőrizni, nem egyből készpénznek venni mindent, ami ott szerepel. Jót jelent az is, ha az oldalon lévő szakértők pontos végzettségükkel szerepelnek, tisztségeiknek megfelelő témákban nyilatkoznak. Például azt, hogy egy orvos rendelkezik-e működési engedéllyel, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ nyilvántartásából is ki lehet deríteni, de utána lehet nézni a kórházak, egyéb hivatalos intézmények honlapján is annak, hogy valaki az-e, aminek a cikkben feltüntetik.

    Szerencsés az is, ha az adott holnapot hivatalos szakmai szervek, civil egészségügyi szervezetek, egészségügyi kiadók is ajánlják, hivatkozzák. Ugyanez fordítva is igaz: jelzésértékű, hogy az adott oldal hivatkozza-e az elismert tudományos folyóiratokat, azokat linkeli-e, ajánl-e megbízható könyveket, laikusok számára is érthető szócikkeket, tankönyveket.

    Elkél a segítség

    "Nagyon fontos, hogy a cikkeknél a konkrét állításokra vonatkozó forrást megjelöljék. Tehát nem elég, ha azt olvassuk, egy kutatás mit igazolt, azt is tudnunk kell, hogy a kutatást hol végezték, kik végezték, mikor végezték. Alapigazság az is, hogy az egészségügyi hírek nagy eséllyel az egészségügyi, szakmai portálokon hitelesek, nem pedig a bulvárlapokban vagy a szerző nélküli blogokon" - mondja dr. Csupor Dezső szakgyógyszerész, a Szegedi Tudományegyetem docense, a hiteles weboldalakat minősítő EgészségKommandó egyik tanácsadója. Utóbbi egy olyan kezdeményezés, amely a megbízható weboldalaknak teszi lehetővé azt, hogy magukat minősíttessék. Az Egészségkommandó szakmai és átláthatósági szempontból vizsgálódik, objektív szempontrendszer szerint értékeli az oldalakat, ha pedig megfelelőnek találja azokat, akkor a laikusoknak is ajánlja őket. Csak olyan oldalakat hitelesítenek, amelyek tudományos vizsgálatokra, statisztikai kutatásokra alapozott cikket közölnek. Nem megbízható alternatív gyógymódokkal, tudományos alapokat nélkülöző módszerekkel foglalkozó weboldalak logójukat még véletlenül sem viselhetik.

    A szakmai visszajelzés az újságoknak is nagyon fontos. Csupor Dezső például felidéz egy korábbi történetet, amelynél egy internetes portál régebbi cikkét illette kritikával. Eredménye is lett: a szerkesztők észbe kaptak, törölték azt. Ezt a folyamatot az Egészségkommandó működése is segítheti, hiszen a minősítés miatt sok oldal megrostálhatja régi cikkeit csak azért, hogy hitelessége megmaradjon.

    )
    Könnyedén az allergia tüneteivel szemben (X)

    Frontérzékeny? Vírus stresszes?

    Gyors segítség a szakértőtől!
    Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
    Headache illustration
    Fronthatás: Nincs front
    Maximum: +26, +32 °C
    Minimum: +11, +18 °C

    A napsütés mellett többször megnövekszik a felhőzet, a több és vastagabb felhő a Dunántúlon ígérkezik. Nagyobb eséllyel itt alakul ki eső, zápor, zivatar. Élénk lesz az északnyugati szél, 23, 30 fok között alakul a legmagasabb hőmérséklet. Csütörtökön frontmentes idő lesz, de a nagy napi hőingás több panaszt is okozhat. A vérnyomás-ingadozás mellett a fejfájás szintén gyakori tünet lehet, a fokozottan érzékenyeknél pedig a görcsös bántalmak felerősödése is várható. Markáns hatások azonban nem érvényesülnek, a hőségmentes idő jót tesz az alvásnak és a pihenésnek. A Dunántúlon kissé változékonyabb idő lesz, ott ingadozhat a hőérzet. A légszennyezettség alacsony, alig változik. A légnyomás alig változik.

    Egészséget befolyásoló hatások: