Lemaradunk a klinikai vizsgálatokban

Magyarországot sokáig az éllovasok között tartották számon klinikai vizsgálatok terén, az utóbbi néhány évben azonban ötödével csökkent ezeknek a kutatásoknak a száma. A tendencia azonban még visszafordítható lehet.

Magyarországon évente körülbelül húszezer ember vesz részt valamilyen klinikai vizsgálatban, vagyis vállalkozik rá, hogy az elsők között kipróbál egy kereskedelmi forgalomba még nem került gyógyszert. Ezeknek a humán klinikai vizsgálatoknak a segítségével a páciensek az elsők között részesülhetnek a legújabb innovatív kezelésekben, és hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a kipróbált készítmény mielőbb eljuthasson a patikákba, így újabb betegekhez is. Ezek a kutatások ráadásul óriási nemzetgazdasági értékkel rendelkeznek, évente közel 100 milliárd forint hozzáadott értéket jelentenek a magyar gazdaságnak, és rengeteg magasan képzett szakember itthoni foglalkoztatásához is hozzájárulnak, akiknek komoly szakmai fejlődést jelentenek ezek a kutatások.

Klinikai vizsgálatok: több tízezer betegen segítenek

Szív- és érrendszeri betegek, légzőszervi problémákkal küzdők és metabolikus rendellenességekben szenvedők vettek részt legnagyobb arányban a hazai klinikai vizsgálatokban. Ezekről részletesebben az alábbi cikkünkben írtunk!

Ötödével csökkent a vizsgálatok száma

Az Európai Uniós klinikai kutatások rangsorában Magyarország eddig igen előkelő helyet foglalt el mind a vizsgálatok számát, mind pedig az ezekben résztvevő lakosság arányát tekintve. Az elmúlt évtizedekben kiharcolt előkelő pozíciónkat azonban az egyre növekvő verseny fenyegeti , a környező országok ugyanis mind nagyobb szerepet vállalnának ezekben a vizsgálatokban, illetve Ázsia is egyre komolyabb szereplővé válik. Ez is közrejátszott abban, hogy az elmúlt négy évben 18 százalékkal csökkentek az új klinikai vizsgálatok engedélyezésére benyújtott kérelmek. Emellett a jóváhagyott vizsgálatok száma is visszaesett: míg 2015-ben 337 vizsgálat, tavaly már csak 290 vizsgálat kapott zöld utat.

Meginoghat a klinikai kutatások terén kialakított vezető pozíciónk (Fotó: 123rf)
Meginoghat a klinikai kutatások terén kialakított vezető pozíciónk (Fotó: 123rf)

Egy 2020-tól életbe lépő EU-s szabályozás ráadásul még nagyobb hátrányba taszíthat minket, ugyanis egységesítené a nálunk már kiválóan működő engedélyezési és értékelési folyamatokat. Emiatt az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) széleskörű kormányzati együttműködést és hatékony lépéseket sürget a tendencia megfordításáért. Dr. Holchacker Péter, az AIPM igazgatója szerint az elmúlt évtizedekben kialakított, rendkívül gyors és hatékony engedélyeztetési eljárást a környező országok is kialakítják, ami miatt mi kutatásokat veszítünk, míg például Románia vagy Bulgária felszálló ágba kerül.

Viszont nem késő még lépni: Dr. Holchacker Péter úgy számolja, hogy megfelelő kormányzati támogatással a klinikai kutatások száma akár jelentős mértékben növelhető lenne, ami a nemzetgazdaságnak évi 20-30 milliárd forint többletbevételt is jelentene. Ehhez azonban elengedhetetlen lenne az intézményi feltételrendszer egységesítése, az egészségügyi informatikai háttér, az oktatás, orvosképzés fejlesztése, valamint egy központi, kereshető adatbázis létrehozása.


Fontos lenne az is, hogy ennek az összetett kérdésnek legyen egyértelmű és megfelelő felhatalmazással rendelkező kormányzati felelőse, akinek irányításával a szükséges lépések gördülékenyen megvalósíthatók - tette hozzá az igazgató. Az AIPM szerint azzal is jelentősen erősödne Magyarország versenyképessége, ha a klinikai vizsgálatok költségeit kutatás-fejlesztési ráfordításként lehetne elszámolni és a gyógyszeripari különadókból levonni. Ezekkel az intézkedésekkel az igazgató szerint akár a 2010-es évek elején feljegyzett kutatási csúcsokat is túlszárnyalhatnánk és megerősíthetnénk az ország kiemelt pozícióját a klinikai vizsgálatok terén.

Értékelje a cikket!

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait