Ki lehet hazánkban véradó?

A véradás fontos, főleg, hogy kevés a véradó, a vérhiány miatt pedig időnként akár műtétek halasztására is szükség lehet. De kiknek lehet segíteniük az önkéntességgel, és mi szükséges ahhoz, hogy valaki donor legyen?

  • Véradáshoz szükség van lakcímkártyára, személyi igazolványra vagy más fényképes igazolványra, TAJ-számra (első regisztrációkor eredeti vagy fénymásolt TAJ kártya kell, később elég a TAJ-számot tartalmazó irat, lelet, illetve bemondás is a véradó által).
  • Mindenki lehet véradó, aki egészségesnek érzi magát, rendelkezik a szükséges iratokkal, elmúlt 18, de még nincs 60 éves (a rendszeres véradók 65 éves korukig is adhatnak vért), testsúlya meghaladja az 50 kilogrammot, illetve nincs fél éven belül készült tetoválása vagy elhelyezett testékszere.
  • A levett vérből plazmakészítmények, vörösvérsejt- és vérlemezke-koncentrátum készül.
  • A véradás a véradó egészségét is szolgálja, hiszen a kötelező tesztek elvégzése után nemcsak vércsoportját ismerheti meg, hanem a szűrővizsgálat miatt megbizonyosodhat arról is, hogy nem HIV-fertőzött, nem veszélyezteti sem Hepatitisz B, sem a Hepatitisz C, sem pedig szifilisz.

d
A véradás a véradó egészségét is szolgálja

Naponta mintegy 1800 véradót kell toboroznia a Magyar Vöröskeresztnek, hogy a hazai vérkészlet rendben legyen, azaz mindig biztonságos vérkészlet álljon rendelkezésre műtétekhez, a balesetek sérültjeinek ellátásához, és a vérkészítményekre, transzfúzióra szoruló betegek kezeléséhez. Hogy a helyzet a lehető legjobb legyen, a tavalyi évben 13486 véradási eseményt szerveztek, és 54 ezer új véradót sikerült elérniük. Az adományok rengeteg embernek segítettek: közel 1,2 millió beteg köszönheti ennek, hogy műtétjét el tudták végezni, vagy éppen meg tudták menteni az életét. Nyáron a véradás különösen fontos, mert ezekben a hónapokban, valamint januárban a szokásosnál is kevesebb a véradó.

"Ilyenkor zárva vannak a főiskolák és egyetemek, rengetegen vannak szabadságon. Kiürülnek a bevásárlóközpontok is, nekünk viszont ilyenkor is ugyanannyi vérre van szükségünk, mint máskor" - mondja Szakács Ildikó, a Magyar Vöröskereszt budapesti véradás-szervező koordinátora. Szervezetük nyáron inkább rendezvényeken, fesztiválokon tud véradókat toborozni, a véradásokat ilyen helyszíneken hirdetik meg.

Ki kitől kaphat, és kinek adhat vért? Fontos információ lehet a leendő véradóknak, hogy bármely csoportba tartozzon is, sok embernek nyújthat életmentő segítséget. Az alábbi táblázatból kiderül, ki kinek adhat, és kitől kaphat.

Szeptemberi fellélegzés?

A helyzet szeptemberben már könnyebb, akkor már nyitva vannak az iskolák, de elegendő véradót sajnos mindig nehéz mozgósítani. "Annak érdekében, hogy a véradáshoz minél többen kedvet kapjanak, gimnáziumokat is felkeresünk, ott is megpróbáljuk felhívni a figyelmet a véradás fontosságára. Nagy segítség, ha jó tanárral találkozunk, mert olyankor ő is segít, hogy ezt tudatosítani lehessen a gyerekekben. Így később nagyobb eséllyel lesznek önkéntes véradók. Tapasztalatból tudjuk azt is, hogy a véradó szülőknek nagyobb eséllyel lesznek véradók a gyerekei is" - emeli ki Ildikó.

A donorokban tudatosítani kell, hogy a véradással többféle módon segíthetnek, hiszen a levett vérből plazmakészítmények, vörösvérsejt- és vérlemezke-koncentrátum egyaránt készülhet. Az egyetlen véradótól gyűjtött 4,5 deci teljes vérből annyi vérkészítményt állítanak elő, ami akár három beteg gyógyulását is elősegítheti . Mások mellett kaphatnak vért balesetek sérültjei, leukémiában szenvedők, bárki, akinek mondjuk súlyos gyomorvérzése vagy bármilyen egyéb vérzése van, de kellhet vértartalék annak is, aki műtétre várakozik. Transzfúzióknál mindenki azt a vért kapja meg, amely számára a legmegfelelőbb, amely pótolja a betegsége, állapota miatt elvesztett sejtféleségek funkcióit vagy a kórosan alacsony sejtszámot. Utóbbira egyebek mellett kemoterápiás kezelés miatt is szükség lehet, amikor adott szintre kell megnövelni, és szinten tartani az értéket.

Véradási egyszeregy

A cukorbetegség sajnos kizáró ok még akkor is, ha az érintettnek semmilyen panasza, egyéb betegsége nincs. Előírás a minimálisan 50 kilós testsúly, illetve, hogy az önkéntes egészségesnek érezze magát. Persze, a jelentkezőt orvos is megvizsgálja, kifaggatja, méri a vérnyomását, felméri egészségi állapotát. Ezt egy előzetesen kitöltött kérdőív is segíti, amely kiindulási pontot ad a doktornak. Például nyilatkozni kell arról, hogy készült-e fél éven belül tetoválás vagy került-e be testékszer, ha ugyanis igen, akkor nem adhat vért a jelentkező, csak ha lejárt ez a fél év: ennek oka, hogy ilyenkor még szűrővizsgálattal sem zárható ki, hogy a donor esetleg nem hordoz-e valamilyen fertőzést.

Aki alkalmas donor, évente többször is adhat vért: a férfiak egy évben akár ötször, míg a nők négyszer segíthetnek másoknak. A donor egészségének védelme érdekében megszabták azt is, hogy mennyi időnek kell eltelnie két véradás közben: legkevesebb 56 napnak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra