Indul a szavazás az egészségre nevelő projektekre

November 18-tól kezdődően két héten keresztül, december 2. éjfélig lehet szavazni az idei Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázat legjobb pályaműveire a www.nekemszol.hu oldalon. A legtöbb voksot elnyerő pályázat bruttó félmillió forint pénzdíjban részesül.

Október 22-én lezárult a 2020-as Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázat nevezési határideje, melyet követően a zsűri megkezdte a pályaművek értékelését. A tavalyi évhez hasonlóan a zsűri által a legjobbak közé válogatott 10 projektekből idén is választhat a közönség a www.nekemszol.hu/szavazas oldalon, és a legtöbb szavazatot begyűjtő projekt közönségdíjat kap a zsűri által odaítélt díjak mellett.

Díjat kap, aki egészségre nevel

Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) idén ötödik alkalommal hirdette meg a több mint kétmillió forint összdíjazású pályázatot, melynek célja, hogy elismerje az egészségértéshez kapcsolódó projektek alkotóit, és segítsen abban, hogy minél több emberhez jussanak el a kezdeményezéseik. Az egészségértés fejlesztése azért fontos, mert azok, akik jobbak ezen a területen, inkább követik a kezelési előírásokat, gyakrabban vesznek részt szűrővizsgálatokon, kevesebb krónikus betegségben szenvednek, jobb az általános egészségi állapotuk, és tovább élnek. Az idei év egyik újdonsága, hogy az Egészségértés - Fókuszban a család témában különdíjat is osztanak. A pályázatra 2019. október 1. és 2020. október 31. között Magyarországon futó vagy folyamatban lévő egészségértést támogató projektekkel lehetett nevezni.

AIPM

"Örömteli, hogy a koronavírus-járvány nem törte le az egészségértés fejlesztéséért küzdő szervezetek lelkesedését, és így idén is számos ötletes pályázattal találkoztunk zsűritársaimmal, Győrfi Pállal, az Országos Mentőszolgálat szóvivőjével és Kókai-Nagy Ákossal, az AIPM elnökével. Szeretnék mindenkit arra biztatni, hogy szavazzon, nézze meg ezeket a remek példákat, és döntsön arról, kié legyen az 500 ezer forintos közönségdíj" - mondta el Tóth Icó zsűritag, a 2018-as Nekem Szól! pályázat egyik első díját is elnyerő, a méhnyakrákos nők gyógyulásáért és a megelőzésért dolgozó Mályvavirág Alapítvány elnöke. A zsűri által kiválasztott legjobb egészségértést fejlesztő projektekről részletesebb információ és a projektgazdákkal készült videók a www.nekemszol.hu/szavazas oldalon tekinthetők meg.

A kategóriák, valamint a Különdíj győztesei egyenként bruttó félmillió forintos, míg a közönségdíj nyertese szintén bruttó 500 ezer forint pénzdíjban részesül. A zsűri a pályázatok szakmai tartalmát, érthetőségét, kreativitását és újszerűségét veszi figyelembe az értékeléskor.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra