Ésszel szedjük a gyógyszereket

Szabó Emese

Gyógyszereink egyre hatékonyabbak, mégis vannak olyan betegek, akik helyettük hatástalan szerekkel próbálkoznak. A helyzet azért nem rossz: messze azok vannak többségben, akik helyén kezelik a gyógyszerekkel kapcsolatos kérdéseket.

gyógyszerszedés

Sok pozitívumra rámutatott gyógyszerekkel, gyógyszerszedési szokásokkal foglalkozó kutatásunk, amelyből kiderült:

  • a többség tudatosan áll a gyógyszerszedéshez, előnyben részesíti azokat a terápiákat, amelyeknek hatékonysága bizonyított
  • a kitöltők többsége egy-két krónikus megbetegedésben szenvedett, 25 százalékuk kettőnél is többen, és csak mintegy 15 százalékuk volt makkegészséges
  • a többség életét valamilyen mozgásszervi betegség nehezítette, de sokaknak volt emésztőrendszeri problémája is
  • a válaszadók több mint fele betegségére szedett is valamilyen gyógyszert, jellemzően kettőnél többfélét.

Utóbbi miatt jó hír, hogy a betegek jellemzőn tisztában vannak azzal: a használt készítményekről tájékoztatni kell a kezelőorvost. Erre azért van szükség, hogy a gyógyszer kölcsönhatások biztosan ne okozzanak gondot, illetve el lehessen kerülni azt, hogy valaki véletlenül több gyógyszert szedjen ugyanazzal a hatóanyaggal. Erre különösen a vény nélkül kapható, ártalmatlannak gondolt készítmények esetén van esély.

Hallgatunk az orvosra

Jó hír az is, hogy válaszadóink többség csak szükség esetén, orvosi előírás miatt használ gyógyszert. Persze egy-egy fájdalomcsillapítót be lehet időnként kapni, de vizsgálat nélkül nem szerencsés tartósan vagy rendszeresen gyógyszert szedni. Aki ezt teszi, annak még a vény nélküli készítmények is okozhatnak problémát, másrészt ha azok hatástalanok, akkor tényleges kezelés nélkül súlyosbodhat az alapbetegség. Azt a nézetet szerencsére mindenki osztja, hogy az antibiotikumkúrát mindenképpen végig kell szedni. Ennek elmulasztása kedvez az antibiotikum-rezisztencia erősödésének, ami már jelenleg is komoly veszélyeket rejt, miatta egyre több antibiotikum veszít hatékonyságából.


Tesztünk kitért a természetes gyógymódokról alkotott véleményekre is, az eredmény pedig alapvetően pozitívnak mondható. A válaszadók többsége hisz ezekben a módszerekben is, de ez nem jelenti azt, hogy szinte sosem használ gyógyszert. Messze a legtöbben úgy gondolják, hogy ha tényleg gond van, akkor ezek a gyógymódok legfeljebb kiegészítői lehetek a modern gyógyszeres terápiának. A képet azért árnyalja az is, hogy a legtöbben azon a véleményen vannak, hogy a már évezredek óta használt gyógyító eljárások biztosan nem rosszak, pedig erre azért nem lehet mérget venni. Ennek oka, hogy hatásosságukat szinte biztosan nem igazolták olyan komoly klinikai vizsgálatokkal, mint amilyenekkel a gyógyszerekét.

Hatástalan alternatívák

Az összkép nem rossz, olvasóink tájékozottságát az is mutatja, hogy komolyabb betegség esetén többségük már nem használna homeopátiás készítményt. Persze sokaknak azért ez is megfordul a fejében, sőt 15 százalék biztosan alkalmazna ilyen gyógyszereket is ezen esetekben. A baj ezzel az, hogy a homeopátia teljesen hatástalan, a gyógyulást nem segíti - mindössze placebo hatása van -, ha pedig miatta a beteg egyáltalán nem szed hatékony készítményeket, még súlyosabb állapotba is kerülhet. Erre már egy egyszerűtüdőgyulladásis példa lehet, ami megfelelő kezelés híján akár életveszélyessé is válhat.

Ahhoz, hogy gyógyszereit eredményesen tudja használni, összeszedtük a fontos tudnivalókat, amiket ismernie kell a gyógyszerével kapcsolatban.

Tesztünkből kiderül az is, hogy a betegek több mint fele orvosnak teszi föl a gyógyszerével kapcsolatos kérdéseit, de sokan kérnek segítséget gyógyszerésztől is. Az internetről csak 15 százalék tájékozódik, ami szerencsére alacsony arány. Persze az önmagában nem gond, ha valaki a világhálón is körülnéz, ám fontos, hogy csak megbízható oldalakról tájékozódjon.

Értékelje a cikket!

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait