Boldog élet pikkelysömörrel

A pikkelysömör egyelőre gyógyíthatatlan, a test nagy felületét érintő betegség. Tamás, bár gyerekkora óta vannak tünetei és maga is szinte minden módszert kipróbált a tünetmentesség érdekében, boldog családapa, akinek életét nem befolyásolja, hogy pikkelysömörös.

Stresszes helyzetben jön elő a pikkelysömör

A 49 éves Tamás kisgyerek kora óta pikkelysömörös . Mint mondja, egy stresszes helyzetben jöttek az első tünetek. Ezt követően hosszabb-rövidebb időre eltűntek, ám mindig visszatértek a foltok a bőrön. "Egyetemista koromban szinte teljesen tünetmentes voltam, de egy kis jelzés mindig ott volt. Aztán 35 és 40 éves korom között, különösen, amikor stresszes munkát végeztem, egyre erőteljesebb lett" - mondta Tamás.

Lehet teljes életet élni ezzel pikkelysömörrel?
Lehet teljes életet élni ezzel pikkelysömörrel?

Csak átmeneti megoldást nyújtanak a csodamódszerek

Saját bevallása szerint szinte az összes kezelési módot végigpróbálta: a krémeket, a pakolásokat, a napfürdőt, a sós vizes kúrát, a kilencnapos léböjtöt, sőt, még azt a gyógymódot is, amikor mínusz 120 fokos kabinban kell perceket tölteni.

"Vagy negyvenféle kezelést fel tudok sorolni, ami mind nem működik. Sőt, minél jobban kapálózunk ellene, annál rosszabb lesz. Ma Magyarországon 300 ezer embert érint ez a probléma. Sokan próbálnak tenni ellene, nagy a vágy, hogy makulátlan legyen a bőrünk. Vagyonokat hagyhatsz ott havonta, amik átmenetileg megoldást is nyújthatnak, de nem leszel tünetmentes, mert nem tudjuk az okát, hogy miért alakul ki" - mondta Tamás. Ő maga is sokáig gondolkozott a megoldáson, házilag teákat, krémeket készített, volt, ami ideig-óráig működött is, de végül mindig visszatért a pikkelysömör.

A pikkelysömör egy bélyeg

"Nekem a testem elég nagy felületén látható ez az elváltozás, meg kellett szoknom, de elfogadtam, hogy ez van, és hogy ezzel nem jó dolgok is járnak" - fogalmaz Tamás. Példaként említette, hogy nem jár strandra. "Volt néhány próbálkozásom, de az emberek nagyon buták és tudatlanok. Sokkal rosszabb az a reakció, amit kivált az ember ezzel, mint maga a betegség. Életem legrosszabb élményeinek egyike az volt, amikor egy randevú után a hölgy egy ismerőse felhívott, hogy hagyjam őt békén, mert nem szeretné, ha AIDS-esekkel találkozna" - mesélte Tamás.

Hozzátette: a pikkelysömör egy bélyeg, amivel együtt kell élni. "Tudod, hogy van, hol jobb, hol rosszabb. Nekem ráadásul nagyon gyorsan reagál, ha ideges vagyok, látszanak a vörös foltjaim, ha nem, akkor nem is feltűnő".

A betegségből valójában nem lehet meggyógyulni

A férfinál akkor terjedt el nagy bőrfelületen, amikor leállt a szteroidos krémekkel. Ezekre ugyan elég jól reagált a pikkelysömör , de csak elnyomta a tüneteket, hiszen ebből a betegségből valójában nem lehet meggyógyulni. "Ráadásul a pikkelysömör mindenkinél más: van, aki arra esküszik, hogy nem eszik húst. Én voltam három évig vega, de nem lettem kevésbé pikkelysömörös tőle. Igaz, a gyulladásaim nem voltak annyira aktívak. Már nem vakarom véresre magam, nagy piros foltjaim vannak és szárad a bőröm" - mondta Tamás.

A férfi szerint, ha azon jár az ember agya, hogy meg van bélyegezve, ha belehergeli ebbe magát, akkor az csak lelki problémákat okoz. Tamás hangsúlyozta: nem szabad elhanyagolni a betegséget, de túlzottan keseregni sem szabad rajta.

Nekem mázlim van, mert jó természetem van és viszonylag kevés kudarcélményem a világban. Olyan életem van, amiben nagyon sok szép, boldog dolog van. Ahogy a feleségem fogalmazott, az ismerőseim, barátaim "pikkelysömör-vakságban" szenvednek. Ez nem egy fertőző betegség, ez nem bánt senkit, csak engem zavar.

"Valakit nem a bőréért szeretünk"

Arra a kérdésre, hogy az életét befolyásolta-e a betegsége, Tamás nagypapája mondását idézte, aki szerin a túlzott önbizalom és az indokolatlan jókedv mindenen túlsegíti az embert. "Nekem gyönyörű barátnőim voltak, jelenleg a második feleségemmel élek, van két csodás gyerekünk, ezzel nem volt probléma sosem. Valakit nem a bőréért szeretünk. Van, aki azért nem mer odamenni egy lányhoz, mert van egy folt a könyökén, pedig nem ezen múlik. Én éltem az életemet. Volt persze, akit ez zavart, de úgy voltam vele, hogy neki van problémája az elfogadással, nem nekem. A pikkelysömörrel nem tudsz mit csinálni , ebben nagy varázslat nincsen: élni kell, oszt' csókolom. A boldogság a legjobb gyógyszer".

Szerző: Angyal Ágnes

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra