Korábban serdülnek a lányok

Majdnem egy évvel korábban kezdődik a lányok serdülése, mint 40 évvel ezelőtt - állapította meg egy dán kutatás.

A koppenhágai Rigshospitalet kórház kutatói megállapították, hogy a mell mirigyszöveteinek kialakulása évtizedenként mintegy három hónappal kezdődik korábban az 1970-es évek óta.

A pubertás a lányoknál általában 9-13, a fiúknál 9-14 éves korban kezdődik, egy sor nemzetközi tanulmány szerint azonban a serdülés átlagéletkora csökkenőben van.

tinédzser, serdülőkor, serdülő, lányok, fiatalok, mellnövekedés, első menstruáció, korai érés, nővé válás
Korábban serdülnek a lányok. Fotó: Getty Images

Világrészenként is eltérőek az adatok

A szakértők szerint a lányok serdülése kezdetének nem az első menstruáció a legjobb jele, hanem a mell mirigyszövetének növekedése. Az első menstruáció időpontja ugyan a 20. század elején tolódott korábbra, azóta viszont nem változott sokat.

Mikortól kóros a korai serdülés? A válaszért kattintson ide!

Az új tanulmányban Alexander Busch és kollégái 38 kutatást elemeztek, amelyek 2019 közepe előtt születtek és a mellszövet növekedésének indulásáról tartalmaztak adatokat. Megállapították, hogy 1977 és 2013 között évtizedenként három hónappal tolódott korábbra a lányok pubertásának kezdete. Arra is rájöttek, hogy a mellnövekedés kezdete nemcsak évtizedenként, de világrészenként is eltért: Európában 9,8 és 10,8, Afrikában 10,1 és 13,2, az Egyesült Államokban pedig 8,8 és 10,3 éves kor közé esett.

Ugyan az egyre korábbi serdülés okait nem elemezték, a szakemberek úgy vélik, hogy a magasabb testtömegindex összefügg a mellszövet növekedésének korábbi kezdetével. Arra is felhívták a figyelmet, hogy sok tanulmány szerint a környezetben előforduló vegyi anyagok is befolyásolhatják a hormonok által irányított folyamatot.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra