Nincs ideje napi egy órát mozogni? Kevesebb is megteszi!

Egy kisebb felmérés eredményei szerint napi harminc perc testmozgással közel annyit fogyhatunk, mint ha egy órát edzenénk.

A kutatásban 60 túlsúlyos, de egészséges dán férfi vett részt, akik heti háromszor, napi 30 vagy 60 percig végeztek testedzést, miközben szívműködésüket szívmonitorral, energia-felhasználásukat pedig kalóriamérővel vizsgálták a tudósok. Az edzésprogramot úgy állították össze, hogy mérsékelten megterhelő legyen, de az egyes résztvevők saját ízlésük szerint fokozhatták az edzések intenzitását.
Az eredmények szerint a napi fél órát edző férfiak a kutatás három hónapja alatt átlagosan 3,6 kilogrammot fogytak, míg a hatvan percig mozgók csak átlag 2,7-et.

Tipp

Mennyi az ideális testsúlya? Számolja ki kalkulátorunkkal?

"A napi 30 percet edző férfiak több kalóriát égettek el, mint amennyire az edzésprogram alapján számítani lehetett" - nyilatkozta Mads Rosenkilde, a Koppenhágai Egyetem doktorandusz hallgatója. "Úgy tűnik, a fogyás és a zsírszövet leépítésének szempontjából nincs sok jelentősége annak, hogy naponta egy vagy fél óra testmozgást végzünk. A legtöbbet edző férfiak a futás, kerékpározás és evezés által elégetett kalóriák számához képest nagyon keveset fogytak. 30 percnyi koncentrált edzéssel legalább ilyen eredményeket lehet elérni."

Rosenkilde szerint a naponta csak harminc percet edzők férfiaknak elég energiájuk és lelkesedésük maradt ahhoz, hogy másnap még nagyobb erőbedobással végezzék el a félórás edzéstervet. A napi hatvan percet mozgó férfiak ezzel szemben valószínűleg többet ettek, ezért fogytak kevesebbet, mint a másik csoport tagjai.
A kutatás részletes leírása az American Journal of Psychology című orvosi szaklap online kiadásában olvasható.
Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+14, +19 °C
Minimum:
+7, +12 °C

Hazánkban kedden délelőtt a ködfoltok feloszlanak, változóan felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag