Légies szépségek

A ritmikus sportgimnasztika népszerű sportág a gyermekek és kamaszok körében - nem véletlenül, hiszen szoros kapcsolatban van a tánccal és a zenével is.

Szécsényiné Dr. Fekete Irén a Testnevelési Egyetemen vezeti a sportággal foglalkozó tanszéket, mellette tanít, és ami a legfontosabb, mindenkit arra lelkesít, hogy sportoljon.

Divatos a sportág, talán mert külön hangsúlyt fektet az esztétikumra is a mozgáson kívül.

Nehezen is fogadták el sportágnak, mert azt gondolták, hogy a lányok könnyedén mozognak a színpadon, úgymond "táncikálnak". 1928-ban, az amszterdami olimpián mutatkozott be először a torna, és annak hatodik szere volt az együttes kéziszer-csoportverseny. A ritmikus gimnasztika mozgásművészeti része szorosan összekapcsolódik a huszadik század mozgásművészetének fejlődésével. Együtt haladt a tornával a melbourne-i olimpiáig, azután leszakadt. Kezdetben rengeteg nehézséggel küzdött.

Magyarországon az első nagy verseny 1963-ban zajlott le, ahol tizenegy ország huszonnyolc versenyzője szerepelt. Akkora siker lett, hogy a Nemzetközi Tornaszövetség Női Technikai Bizottsága elfogadta első világbajnokságnak. Ezután kétévenként rendeztek újra vb-ket, majd a nyolcvanas évektől kialakult, hogy a páros években vb-k, a páratlanokban eb-k lettek. Ez talán kicsit devalválja a sportágat, de azért sem jó, mert évről évre nem tud megújulni egy versenyző, de a sport sem. 1984-ben Los Angelesben vették föl először a ritmikus gimnasztikát az olimpiai sportágak közé. Barcelonára már azt is sikerült elérni, hogy ne csak egyéni összetettben, hanem csoportban is mérjék a teljesítményt.

Ha végignézek egy versenygyakorlatot, már biztosra veszem, hogy súlyos ízületi problémákkal fog küszködni a versenyző idősebb korában. Még mindig megéri a hajtás egy pici gyermeknél is?

A kemény edzés természetesen hatással van az emberi szervezetre és alkatilag is kialakít sportági jellemzőket, sőt elváltozásokat is létrehozhat. De ez nagyban függ az edzéstől. Ma már a korszerű edzésvezetés mellett kevésbé sérülékeny az emberi test. A ritmikus gimnasztika legfőképpen a gerincoszlopot veszi igénybe, ezért már a kisgyermekeknél, a négy-öt éveseknél igyekszünk nagyon aktívan fejleszteni a törzset. A legutóbbi világbajnokságon egyes lányokat most másodszorra láttam, és elképesztő módon megerősödtek. Ettől egy picit talán el is tűnt a légiességük. De akkor válik veszélyessé a sport, ha egyik percről a másikra abbamarad. Legalább annyi év levezetésre lenne szükség, mint amennyi idő az élsportba kerülésre kellett. Mert képzeljük el, hogy mekkora fizikai terhelést kapott egy élsportoló izom- és szalagrendszere, valamint a szíve és keringési rendszere! A szív, amely hozzászokott a magas teljesítményhez, nem tud hirtelen viszszavenni. Megbetegszik, leggyakrabban szívbillentyű-problémák jelentkeznek. Sok élsportoló halt meg 40-45 évesen, mert nem volt ideje, energiája, türelme és kitartása ahhoz, hogy levezesse az iszonyatos munkát.

Frissítő mozgás

Mikor kell elkezdeni ezt a sportágat?

Három-három és fél éves korban a legcélszerűbb elkezdeni. Természetesen nem versenyzőket nevelünk, sőt csupán néhányukból lesz versenyző. A ritmikus gimnasztika kéziszer nélküli programja, a szabadgyakorlatok a legalkalmasabbak arra, hogy nagyon komoly testképzést adjon a gyermekeknek. Nyújtjuk-erősítjük az izmokat és a szalagokat izoláltan és összetetten is. Koordinációban és öszszerendezettségben is fejlődik a gyermek.

Azt mondhatnám, hogy aki jól felépített ritmikus gimnasztikai programmal nő fel nyolc-tíz éves koráig, bármely sportágban jó alapot kap és megállja a helyét. Testtudatot nevelünk. A testnevelésórán jó, ha azt mondja egy tanár a gyermekeknek, hogy melegítsenek be. A gyermekek természetesen nem veszik komolyan, mert azt látják, hogy a tanár sem.

Kifejezetten lányok sportja vagy fiúk is végezhetik?

Elsősorban lányok jelentkeznek, de fiúk is előfordulnak olykor. És nem is árt. Kerülném a közhelyeket, de nem tudom: napjainkban rendkívül fontos a megjelenés. Nem mindegy, hogyan tartja magát az ember. De mint tudjuk, szellemi felfrissüléssel is jár az aktív mozgás. A ritmikus gimnasztika agyban is fejleszti a kicsiket, hiszen kombiná-ciókat, technikai elemeket kell hogy megjegyezzenek. Sőt, már pici korban kapnak anatómiai ismereteket. Én már a hároméveseknek mondom: "húzd be a hasfalad, feszítsd be a combod és nézd meg, hogy megfeszülnek az izmaid!" - ők meg csak néznek rám nagy szemekkel.

Feltétlenül szükséges, hogy muzikális legyen egy gyermek, aki ezt a sportot választja?

Természetesen nem árt, de nem feltétel. Másrészt pedig a ritmikus gimnasztika arra is jó, hogy a zenei érzéket, a ritmusérzéket fejlessze. Sőt, továbbmegyek: a stílusérzéket és az esztétikai érzéket is. Ha megfigyeljük, azok a gyerekek, akik kiskorukban például a sport által rendezettséget tanultak, azok az életükben, munkájukban is rendezettekké váltak. A test rendezettsége megkívánja a gondolati rendezettséget is.

Szépségverseny, mókusház

Hogyan lehet egy gyermeket megfogni, lekötni?

Mindenképpen játékkal, humorral. Szoktunk szépségversenyt rendezni. Imádják a lányok. Egy közülük a bíró, aki kiáll a sorból, becsukja a szemét és elszámol tízig. Addig a többi megpróbál kialakítani egy testpózt, amire addigi felkészültsége alapján képes, többen a nyakuk köré próbálják tekerni lábukat és hasonlók. Tíz után a bíró kinyitja a szemét és kiválasztja azt a testpózt, amelyik a legszebb. Óriási tapsvihar, majd a győztes lép a bíró helyébe. De gyakran igénybe vesszük a szereket is. A testnevelés órán "házatlan mókusnak" hívják azt a játékot, amit hulahoppkarika segédletével játszanak. Eggyel kevesebb karika van, mint ahány gyerek. Tapsolok és egészen addig, amíg újra nem tapsolok, mindenkinek foglalnia kell egy házat. Akinek nem sikerül, az a házatlan mókus, pontosabban a házatlan tornász - ahogyan mi nevezzük.

Milyen gyakran kell edzésekre járni egy kezdő kis óvodásnak?

Heti kétszer egy órában. Közülük néhányat kiválasztok, akik tehetségesebbek, szorgalmasabbak és komolyan is veszik a sportot, és őket heti háromszor két órában hajtom. Az előkészítő csoportok 15-20 fővel indulnak, többet nem lehet lelkiismeretesen tanítani. A kiválasztottak már csak nyolc-tízen vannak. Bennük van a reménység, de valójában mindenki nyer, aki a sportot választja. X.évf./1.sz.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

A gomolyfelhők lassan összeesnek, ellaposodnak, ezzel összhangban fokozatosan csökken a csapadékgócok száma. Főleg a Dunántúlon megélénkül az északnyugati szél, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán erős széllökések is várhatók. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra