+3° - +16°
Kettős front

Így őrizzük meg az izomtömegünket

HáziPatika

A legtöbb ember csak olyankor kezd el gondolkozni az öregedés következményein, amikor a saját bőrén tapasztalja ezeket. Az egyik ilyen következmény az izmok gyengülése, amelyet az izomtömeg korral járó csökkenése okoz. Szerencsére idősebb korban is lehet izmokat építeni, csak már több munkával jár, mint fiatalon.

Izmaink jó állapotának - mint sok minden másnak is - az egyik legfontosabb összetevője a megelőzés. Már a harmincas éveinkben is érdemes gondolni rá, hogy 30 éves kor felett évtizedenként izmainknak akár 5 százalékát is elveszíthetjük. A megelőzés legfontosabb eleme, hogy tudatosan beépítjük az életmódunkba a rendszeres mozgást, azon belül is a súlyzós edzéseket, illetve az olyan sportokat, amelyek kifejezetten az izmok építését, fejlesztését célozzák. Aki teheti, annak érdemes akár személyi edzővel is konzultálnia a céljairól.

Izom vagy zsír? Nem mindegy, mitől több a testtömegünk

Lehet, hogy a fürdőszobai mérleg megfelelő számot mutat, mégsem biztos, hogy a súlyunk megfelelő. Ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy a testtömeg hány százalékát teszi ki a zsír az izmok rovására. Kattintson!

Idősebb korban így őrizhetjük meg az izmaink erejét

Természetesen nem csak a súlyzós edzések azok, amelyekkel megőrizhetjük az izomzatunk egészségét és stabilitását. Nagyszerű mozgásforma például a pilates, amelyet idősebb korban is bátran el lehet kezdeni. A vázizomzat stabilizálására kiváló, segít megőrizni a mobilitást, fejleszti az egyensúlyérzéket - ezek pedig mind kiemelten fontosak ahhoz, hogy hosszú távon is a lehető legjobb formában őrizzük meg, illetve akár fejlesszük a teljes izomzatot.  A legfontosabb, hogy semmiképp se álljunk neki elsőre otthon, egyedül, hanem keressük meg a megfelelő edzőt, instruktort, aki megtanítja nekünk az alapokat. Természetesen az étkezésre is érdemes kicsit jobban odafigyelni, különös tekintettel a fehérjebevitelre, hiszen kutatások igazolják, hogy - éppen az izomtömeg megőrzése miatt - 50 éves kor felett nagyobb mennyiségű fehérjére van szüksége a szervezetnek, mint korábban.

A rendszeres torna segíthet megőrizni az izomtömeget
A rendszeres torna segíthet megőrizni az izomtömeget

Emellett nagyon fontos, hogy mentálisan is "átállítsuk" magunkat, és ne vegyük készpénznek, hogy az öregedés egyenlő a leépüléssel akár mentális, akár fizikai téren. Inspirációt meríthetünk például senior, azaz a 60-as, 70-es, 80-as években járó testépítőktől, akikről számos videó található a világhálón -  Toshisuke Kanazawa vagy Ernestine Shepherd nevére is érdemes rákeresni. Természetesen ők bizonyos szempontból extrém esetek, tehát nem kell mindenben példát venni róluk, de az biztos, hogy megmutatják, hogy egy idősebb ember teste is sokkal többre képes, mint ahogyan a legtöbben elsőre gondolnák.


Forrás: care2.com

Értékelje a cikket!

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+9, +16 °C
Minimum:
+3, +8 °C

Hazánkban szerdán délelőtt többfelé várható csapadék, a Dunántúlon eső, másutt záporok formájában.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag