Hogyan hatnak a szervezetre az ultraman versenyek?

Most először végeztek méréseket kutatók arról, hogy milyen hatással vannak a testre a hihetetlenül fárasztó úgynevezett ultraman versenyek, illetve a szervezet hogyan reagál az extrém igénybevételre.

Az ultraman egy háromnapos verseny, amelynek az a célja, hogy teszteljék a sportolók fizikai és mentális állóképességet. Az első nap egy közel 10 kilométeres nyílt vízi úszásból, majd 144 kilométeres biciklizésből áll. A második napon 275 kilométeres biciklizés jön, s a zárónapon ezt megfejelik egy dupla maratonnal, azaz majd 84 kilométert kell futni.

A mozgás a szívünk egészségére is kiváló hatással van erősíti és edzi, felkészíti a nehézségekre. Mennyit és hogyan mozogjunk? Kattintson! Az extrém állóképességi sportokat gyakorlók hosszú ideig edzenek, hogy részt vehessenek a világ legnehezebb versenyein. A testük már hozzászokott a nagy igénybevételhez, de az ultraman őket is komoly próba elé állítja. A floridai állami egyetem kutatói az idén februári helyi ultraman versenyt kihasználva 15 férfit és 5 nőt vizsgáltak a három nap során. Vizelet és vérmintát vettek tőlük a pihenők során, s a vércukorszint változását, a hormonszinteket, az általános testi állapotot elemezték, más fiziológiai jellemzők mellett. A versenyzők között volt olyan versenyző, akinek ismert volt az 1-es típusú diabétesze .

A versenysportolók szervezetére gyakorolt hatása kissé megdöbbentette a kutatókat. Egyes versenyzők igyekeztek az igénybevételnek, és a testük igényeinek megfelelően táplálkozni, de többeknél a második és a harmadik napon már radikális fogyás és a vércukorszint vad ingadozásai mutatták, hogy a szervezet működési egyensúlya borotvaélen táncol.

A túlzásba vitt versenysport sincs jó hatással a testre

Habár az ultraman versenyek indulói tisztában vannak vele, hogy a táplálkozás milyen fontos a saját fizikai korlátaik átlépéséhez, a verseny során mégsem képes mindenki az eltervezett programot betartani. Gyakran a testük feladja a harcot az előírások betartása ellenére, és nem képesek folytatni az erőfeszítéseket, s többnyire fogalmuk sincs, hogy ennek mi az oka.

Az ultraman-szervezők ezért érdekeltek benne, hogy megismerjék az extrém terhelés hatásait a versenyzők szervezetére, hiszen ez a tudás hozzájárul ahhoz, hogy a sportolók jobban vigyázhassanak magukra a verseny előtt és után. Mindez hosszú távon is hasznos a számukra, hogy a teljesítőképességüket a karrierjük során tovább tudják magas szinten tartani.

A floridai versenyek eredményeinek elemzése még tart, amelyről külön tanulmányt bocsátanak ki a későbbiekben. A felmérések pedig más helyszíneken tovább folytatódnak.

Forrás: www.sciencedaily.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra