Európai Sporthét: tizenkétmillió európait mozgatott meg (x)

Aggasztó eredmények születtek már a 2010-es évek elején is az Európai Unióban a mozgáshiánnyal összefüggő népegészségügyi adatokkal kapcsolatban. Az egyre nagyobb mértékű mozgáshiánynak ugyanis mind nagyobb jelentőségű egészségkárosító hatása van.

Európában az ebből fakadó betegségek a negyedik leggyakoribb halálozási okot jelentik - indokolta meg az Európai Sporthét megszületésének szükségességét Horváth Szabolcs. Az Európai Sporthét és az idén először megrendezett #Beactive Night eredményeit ismertető fórumon a Magyar Sportok Házában a minap az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős biztosa, Navracsics Tibor kabinetjének tagja elmondta: a 2015-ben indult Európai Sporthét az egyik válasz a fent említett problémákra.

Európai sporthét

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a 10 legsúlyosabb krónikus betegség közé sorolja az elhízást, amely a második legjelentősebb megelőzhető rizikófaktor a dohányzás után. Az Eurostat adatai szerint a súlyprobléma és az elhízás az EU legtöbb tagállamában gyors ütemben növekszik, az EU lakosságának (18 éves vagy annál idősebb) túlsúlya 2014-ben 51,6 százalékra volt becsülhető. Magyarországon sem jobb a helyzet: három felnőttből kettő túlsúlyos vagy elhízott - mutatta ki az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) által készített állapotfelmérés, ahol kiderül az is, hogy átlagosan még mindig minden negyedik gyermek túlsúlyos vagy elhízott.

Az Európai Bizottság kezdeményezése, amellyel az egész kontinensen népszerűsíteni kívánja a sportot és a testmozgást, arra ösztönzi az európaiakat, hogy egy héten keresztül többet mozogjanak. A sporthetet 2015 óta minden év szeptemberében rendezik meg. Idén 48 ezer eseményen több mint 12 millió uniós polgár mellett a társult államokból még 70 ezren mozogtak a kampány keretén belül. Mint ahogy Horváth Szabolcs elmondta: cél ennek a számnak a növelése, illetve hogy a Sporthét alatt mozgók egész évben továbbra is aktívak maradjanak.

Az európai kampány koordinációját a kezdetektől fogva a Magyar Szabadidősport Szövetség (MASPORT) látja el. A szövetség elsősorban azokért felel, akik még nem sportolnak, tehát cél a tömegek fizikai aktivitásra való ösztönzése- hangsúlyozta Czene Attila, a szervezet elnöke. A Sporthét ideje alatt hatszáznál is több eseményen mintegy 382 ezer embert mozgattak meg a helyi szervezőkkel együtt. Ez jelentős fejlődés a rendezvénysorozat történetében, hisz 2015-ben 316 rendezvényen mintegy 300 ezer, tavaly pedig 429 eseményen mintegy 325 ezer ember sportolt.

A MASPORT missziója, hogy a mozgás mindenki számára elérhető legyen, ezért többek között idősek otthonában, rehabilitációs központokban is megjelentek a nagyközönségnek szánt programok mellett, de a #beactive felhívás szólt munkahelyeknek, önkormányzatoknak is. Országszerte nyolc megyében csatlakoztak az Európai Sporthét fő eseményét jelentő sportok éjszakájához, a #Beactive Nighthoz is, amelynek Budapesten a Tüskecsarnok adott otthont: itt földön, vízen és jégen is több tucat ismert és kevésbé ismert sportág várt kipróbálásra ingyenesen.

Nézze meg a #BeActive Night-on készült videót.

További információk:

www.europaisporthet.hu

www.beactivenight.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra