Betegséget jelez, hogyan sétálunk

A demencia egyik kezdeti jele is lehet, ha idős emberek lassabban kezdenek sétálni az addig megszokottnál. Az agyi leépüléssel járó betegség világszerte egyre több embert érint.

Demencia esetén elsősorban az intellektuális képességek hanyatlását szokás megemlíteni. Maga a betegség igazából egy tünetegyüttest takar, melynek fő összetevői az emlékezethanyatlás, az ítélőképesség hanyatlása, a személyiségváltozás és az agykérgi működések zavara. Ez utóbbi a beszéd és az érzékszervek működési problémái mellett az összerendezett mozgások zavarát is okozza, a szakemberek szerint így az első jelek már a beteg mozgásában is megfigyelhetőek.

Az életkor előrehaladtával az agyi idegsejtjeink száma folyamatosan csökken, a felidéző működések meglassulnak. Hogy ez meddig számít természetes folyamatnak, és mikortól beszélhetünk betegségről, arról az alábbi cikkünkben írtunk!

Mit jelezhet a lassú járás?

Az idősebb embereknél megfigyelt lassabb járási ütemet a kutatók már régóta összekötötték a demencia miatt kialakult agyi változásokkal. Ezúttal a kettő közötti összefüggés okaira keresték a választ. Ehhez összesen 175 idős embert vizsgáltak meg 70 és 79 éves kor között, akik mindegyike kifogástalan egészségnek örvendett a kutatás kezdetekor. Több évig rendszeresen monitorozták a mentális és fizikai állapotukat, illetve MR-vizsgálatot is elvégeztek rajtuk. Emellett gyaloglási sebességüket is felmérték.

A sétáló tempó lassulása demencia jele lehet
A sétáló tempó lassulása demencia jele lehet

A lassabban gyalogló embereknél a jobb hippokampusz zsugorodását fedezték fel. Az agynak ez a része elsősorban a memóriáért és a testtartás fenntartásáért felelős. Ugyanezeknél az embereknél nagyobb arányban jelentkeztek a mentális hanyatlás egyéb tünetei is. Azoknál az embereknél, akiknek az átlagos sétálási sebessége egy éven belül legalább 0,1 másodpercet lassult méterenként, 47 százalékkal nagyobb az esély a kognitív funkciók leépülésének. Ebbe természetesen beleszámították az idősebb korban szintén nagyobb eséllyel kialakuló izomgyengülést, ízületi fájdalmakat és keringési betegségeket is.

A szakemberek felhívták ugyanakkor a figyelmet: a demenciára nem csupán a sétálás sebessége utalhat, és a betegséget kizárni sem lehet egyértelműen emiatt. Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően az emberek egyre tovább élnek, emiatt az olyan, jellegzetesen időskori megbetegedések is egyre gyakoribbá válnak, mint a demencia.

Forrás: Daily Mail

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra