Az izmainkra így vigyázzunk

Ha az izmokra gondolunk, általában a bicepsz, a hasizom vagy a vádli jut eszünkbe, pedig ezeken kívül még sok száz található a testünkben. Az izmok az emberi test körülbelül 30 százalékát alkotják - minél több van belőlük, annál több kalóriát égetünk.

Fontos tudni, hogy nem feltétlenül igaz, hogy az öregedés során az izmaink leépülnek. Van mód rá, hogy jelentősen lelassítsuk a folyamatot, és az anyagcserénket is optimális fokozaton tartsuk.

Izmokból sok száz van, és szinte bármelyik tud fájni. Mozgás után vagy a rossz testtartástól, esetleg az influenza tüneteként. Az alábbi cikkünkből kiderül, mit kell tudni az izomfájdalmakról!

Így őrizhetjük meg az izomtömeget

Ha lefogyunk, gyakran megesik, hogy lelassul az anyagcserénk. A zsírsejtek leptint termelnek - ez a vegyi anyag jelzi az agynak, hogy jóllakottak vagyunk. Ha szintje lecsökken (például diéta során), a test lelassítja az anyagcserét, hogy energiát takarítson meg. Súlyzós edzésekkel azonban fel tudjuk pörgetni. Szintén fontos a megfelelő fehérjebevitel - testsúly kilogrammonként 1-1,5 grammnyit érdemes fogyasztani, ha az izmainkat szeretnénk formában tartani.

A káliumban gazdag ételek, mint a banán is, segítik az izomépítést
A káliumban gazdag ételek, mint a banán, segítik az izomépítést

Egy svéd kutatás szerint a zöldségekben és gyümölcsökben található nitrát segíthet abban, hogy kevesebb oxigént használjunk edzés közben, így az izmaink hatékonyabban tudnak dolgozni. Szintén kutatások igazolják, hogy a káliumban gazdag zöldségek és gyümölcsök - spenót, brokkoli, kel, sárgadinnye, banán - segíthetnek az izomépítésben.

Az ösztrogénnek is köze van az izmaink állapotához, így ha csökken az ösztrogénszint, izmaink gyengébbek lehetnek. Ilyenkor érdemes lehet D-vitamint szedni, különösen menopauza előtt vagy alatt álló nőknek - ez heti két-három súlyzós edzéssel kombinálva megállíthatja az izmok erejének csökkenését.

Alvás közben lebénulhatunk

Előfordulhat, hogy az alvás bizonyos szakaszaiban nem tudjuk mozgatni az izmainkat, és szó szerint lebénulunk. A REM-fázisban bizonyos neurotranszmitterek "lekapcsolják" az izmokat irányító agysejteket, és ha ilyenkor felébredünk, átmeneti paralízist, beszédképtelenséget élhetünk át, ami nagyon ijesztő lehet. Szerencsére veszélytelen, és egy-két perc alatt elmúlik.

Forrás: health.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra