Az emberek 40 százaléka kerékpározik

Több férfi pattan kétkerekűre, mint hölgy, de összességében sajnos többen szavaznak egyéb megoldásokra a kerékpár helyett, mint ahányan a kétkerekűvel közlekednek - derül ki a Magyar Kerékpáros Klub által közzétett felmérésből.

A TNS Hungary által készített felmérésből kiderül, hogy a magyar lakosság 60 százaléka két hét alatt egyszer sem ül kerékpárra, míg a férfiak esetében ez picit jobb, ott 43 százalék a kétkerekűt választók aránya. Nem meglepő módon a hatvan év fölöttiek esetében is kisebb az arány, mint az átlag: az idősebbek 34 százaléka választja rendszeresen ezt a közlekedés eszközt.

Legkevesebben Észak-Magyarországon és a Dél-Dunántúli régióban használják kétkerekűjüket: itt 26 és 27 százalék tekintette magát rendszeres kerékpározónak.

Regionális különbség is van a felmérés alapján: míg a Nyugat-Dunántúlon 47 százalék, addig az Észak-Alföldi területeken 63 százalék pattan fel drótszamarára rendszeresen. Látványos a különbség a főváros és a vidéki kisebb települések között is: Budapesten mindösszesen 16 százaléknyian választják ezt a közlekedési formát, míg vidéken minden második ember használja. A vidéki nagyvárosokban jellemzően 25 százalék körüli az arány.

Magasabb - felsőfokú - végzettséggel rendelkezők között nagyobb a kerékpározás aránya is: a felsőfokú végzettséggel rendelkezők 14, a magas beosztásúak körében pedig 15 százalék a rendszeresen tekerők száma. Nem meglepő módon eltérés van a szabadidős célokból történő kerékpározás esetén a 30 év alattiak és a többi korosztály között: előbbi kiemelkedik a többitől ilyen célú tevékenység terén.

Szabadidejüket legtöbben a Középső régióban, azon belül is Budapesten töltik kerékpáron, a fővárosban 11 százalék választja szabadidős tevékenységhez a kerékpárt - legalábbis az ezer fős minta alapján így becsülik a szakemberek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra