A vacsora utáni séta hihetetlen hatása

Kutatók szerint pozitív hatással van egészségünkre, ha vacsora után járunk egyet.

A legtöbben hazaérünk a munkából, vacsorázunk, aztán leülünk a tévé elé, vagy eldőlünk a kanapén telefonunkat vagy tabletünket nyomkodva. Tudósok viszont azt tanácsolják, inkább járjunk egyet - ugyanis már egy 10 perces sétának is több pozitív hatása lehet egészségünkre nézve.

Az egyik, hogy az étkezések utáni séta jelentősen csökkenti a vércukorszintet . Egy kisebb tanulmány szerzői is ezt támasztják alá: kutatásukat összegezve ők arra az eredményre jutottak, hogy a 2-es típusú cukorbetegség által veszélyeztetettebb idősebb felnőtteknél nem voltak akkora kiugrások a vércukorszintben az étkezések utáni órákban, ha evés után 15 percet sétáltak a futópadon. Illetve arra is következtettek, hogy ezek a rövid séták vacsora utánra időzítve még hatékonyabban csökkentették a vércukorszintet, mint egy-egy délelőtti, vagy a délutáni 45 perces gyaloglás.

Egy 10 perces sétának is több pozitív hatása lehet egészségünkre nézve
Egy 10 perces sétának is több pozitív hatása lehet egészségünkre nézve

A legtöbb ember egyébként nem tartja be a "reggelizz, mint egy király, ebédelj, mint egy polgár és vacsorázz, mint egy koldus" elvet: este esznek a legtöbbet, és ücsörögnek vagy ledőlnek utána. Ezt a kutatók szerint azért nem érdemes így csinálni, mert a vér glükózszintje az egekbe szökhet, és sokáig magas is maradhat. A mozgás viszont energiává alakítja a glükózt, kivonva azt a vérből, és megakadályozva azt, hogy sokáig keringjen a szervezetben.

A vércukorszint normalizálása mellett további jótékony hatása is van a vacsora utáni sétának - mondják a tudósok. Ez pedig nem más, mint a bélmozgás elősegítése: az evés utáni nem túl intenzív testmozgással elősegítjük a megemésztett táplálék áthaladását a gyomor-bél traktuson, illetve a gyorsabb emésztést, valamint a gyomorégés és a reflux tüneteinek csökkenését is.

Már 10 perc is elég

A szakemberek azt mondják, nagyon intenzív sportolásba sem jó kezdeni vacsora után, mert az késleltetheti az emésztést, és nem is szükséges sokáig mozogni: már 10 perc séta is elegendő lehet. Ha viszont kerékpározni, aerobikozni vagy rezisztencia edzéshez lenne kedvünk, akkor ne fogjuk vissza magunkat, mert ezekkel is jót teszünk vércukorszintünknek és emésztésünknek - állítják a tudósok.

A napi 30 perc séta következményei - részletek !

Ami pedig az időzítést illeti, a legjobb a vacsorát követő egy órában járni egyet, mert a vér glükóztartalma az étkezés után 72 perccel a legmagasabb - ez előtt érdemes mozogni egy kicsit.

Forrás: time.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra