A napi 2100 lépés áldásos hatása

Egy friss tanulmány szerint napi 2100-4500 lépés is hatékonyan segíthet meghosszabbítani az életünket.

Gyakran halljuk, hogy napi tízezer lépést kellene megtennünk az egészségünkért, de erre sokan különböző okokból nem képesek. Egy friss tanulmány szerzői szerint viszont nem is feltétlenül szükséges ennyit sétálni, már jóval kevesebb is elég lehet, hogy meghosszabbítsuk az életünket.

A Kaliforniai Egyetem San Diegó-i alegyetemének kutatói hatezer nőt vontak be kutatásukba, akiknek átlagéletkora 79 év volt. A tudósok azt látták, hogy azok az alanyok, akik napi 2100-4500 lépést tettek meg, egészségesebbek voltak, mint azok, akik 2100 lépésnél kevesebbet sétáltak. Az előbbi csoportban ugyanis 38 százalékkal csökkent a szívbetegség következtében bekövetkező halál kockázata. A naponta 4500 lépésnél többet sétáló nőknél pedig 48 százalékkal alacsonyabb volt a rizikó.

séta, sétálás, gyaloglás, séta hatásai, napi lépésszám, egészség megőrzése, elhízás, magas vérnyomás, cukorbetegség, diabétesz
Már napi 2100 lépés is sokat számít. Fotó: Getty Images

Számos egészségügyi probléma megelőzhető

A séta fiatalító hatásáról korábbi cikkünkben olvashat - kattintson ide!

Egy másik tanulmány - amelyet a Massachusettsi Egyetem kutatói jegyeznek - a séta áldásos hatásait vizsgálta csaknem 2000 középkorú embernél. Az alanyok 58 százaléka nő volt, az átlagéletkor pedig 45 év volt. Minden résztvevő kapott egy digitális eszközt, amelynek segítségével a tudósok nyomon tudták követni fizikai aktivitásukat.

A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy azoknál, akik napi szinten a legtöbbet gyalogoltak átlagosan kilenc év leforgása alatt, 43 százalékkal csökkent a diabétesz, és 31 százalékkal a magas vérnyomás kialakulásának veszélye. A tanulmányt jegyző tudósok kiemelték, hogy kutatásuk is azt mutatja, hogy a diabétesz és a magas vérnyomás nem elkerülhetetlen betegség - rendszeres mozgással megelőzhető a kialakulásuk.

Nőknél válik be igazán

A kutatásban részt vevő nők körében minden ezerlépéses intervallum 13 százalékkal csökkentette az elhízás kockázatát. A legnagyobb lépésszámmal büszkélkedők 61 százalékkal kisebb valószínűséggel voltak elhízottak, mint azok a nők, akik a lista végén kullogtak a napi lépésszámot tekintve. A férfiaknál azonban nem mutattak ki hasonló összefüggést a tudósok.

Forrás: en.brinkwire.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra