A mozgás az agyunkat is edzi

Aki fizikailag jó formában van, annak a gondolkodása és az emlékezete is tovább friss marad - állítja egy most megjelent kutatás.

A vizsgálat során a szakemberek a résztvevők fizikai fittségét vetették össze a kognitív képességeikkel és azt tapasztalták, hogy például azok a 80 évesek, akik kortársaikhoz képest életük egy bizonyos szakaszában kétszer olyan jó fizikai állapotban voltak, 25 százalékkal kevesebb hibát vétettek a memóriát és koncentrációt ellenőrző feladatok során. Amint azt a kutatást vezető Carrington Wendell kifejtette, abból, hogy az életünk egy bizonyos szakaszában milyen a szív- és érrendszerünk állapota , következtetni lehet arra, hogy később milyen jó lesz a memóriánk.

Noha a testmozgás és a kognitív hanyatlás közti összefüggésekre már sok korábbi vizsgálat felhívta a figyelmet, ezekben a fizikai fittséget többnyire az alanyok saját beszámolói alapján térképezték fel. A mostani vizsgálatban viszont 1400, tizenkilenc és kilencvennégy év közötti férfit és nőt kértek fel arra, hogy sétáljanak, kocogjanak vagy fussanak egy futógépen, amíg bírják szusszal. Egy gép eközben megmérte, ki mennyi oxigént lélegzett be, illetve mennyi széndioxidot lélegzett ki, mert ezáltal kimutathatóvá vált, hogy egy percnyi kemény testedzés során maximálisan mennyi oxigént használt el az illető tüdeje. Minél magasabb ez az érték, annál egészségesebbek vagyunk.

A futástól a memóriánk is jobb lesz

Amint arról a kognitív képességek közötti összefüggéseket, a mostani vizsgálatban azonban nem vett részt, úgy véli, a legfontosabb kérdés most az, hogy a friss ismeretek fényében miként lehetne az embereket meggyőzni arról, hogy a testmozgás valóban milyen jó szolgálatot tesz a számukra.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra