Gyorséttermi koszttal a meddőség ellen?

Egy vegetariánus étrendet követő nő tíz éven át próbált teherbe esni, sikertelenül. Ezután gyorséttermi ételekre váltott, és hármasikreknek adott életet.

Laura Dixon tíz éven át próbált teherbe esni. A mesterséges megtermékenyítést is kipróbálta, ám az első ciklus után veszélyesen megduzzadtak a petefészkei, a második után pedig elvetélt. Vegetáriánusként úgy döntött, napi három adag hússal növeli a fehérjebevitelét. Ezt követően a harmadik beültetés után egészséges adott életet, s azóta visszatért korábbi étrendjéhez.

A 34 éves nőnek a várandóssága elején megmondták, hogy óriási az újabb vetélés kockázata, illetve a veszélyes koraszülésé is. Laura ezért hússal növelte vas-, B12-vitamin és proteinbevitelét. Korábban sosem evett húst, de a cél érdekében nekiállt csirkét, szalonnát és kolbászt enni, hogy 35 héttel később világra hozza Maxet, Masont és Miát.

Egy tavalyi kutatás szerint a főzés egyre inkább nyűg, és a hagyományos vendéglők mellett a büfék és pizzériák a legnépszerűbb vendéglátóhelyek. Ez magyarázza a gyorséttermek népszerűségét. A kutatásról részleteket ide kattintva olvashat! A természetesen vékony alkatú kismama 32 kilót hízott terhessége alatt. Mindennap gyorséttermi reggelit fogyasztott, amihez kolbászos-tojásos muffint evett. A hús iránti sóvárgása olyan mértéket öltött, hogy napjában háromszor nyúlt csirkéért.

"Amikor az ultrahang egy harmadik kicsi szívverést talált, felkiáltottam, hogy jaj, ne. Azt hittem, mindannyiukat elveszítem. Miután egy babát is képtelen voltam kihordani, biztos voltam benne, hogy hármat végképp nem sikerülhet. Aztán egyszer csak kívánni kezdtem a húst. Napi hatszor ettem, háromszor azt. Homályos emlékeim vannak róla, hogy a férjemmel ébredés után rögtön gyorsétterembe vitettem magam.

Gyorséttermi koszt segít a meddőkön?

A endometriózis és PCOS-t diagnosztizáltak, így az orvosok nem akartak tovább kísérletezni a megtermékenyítéssel. Két laparoszkópiás műtéttel próbálták meggyógyítani, sikertelenül.

Laura továbbra is szívesen jár gyorsétterembe, de már csak vegetáriánus fogásokat és sült krumplit rendel.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A keleti tájakon is gomolyosodik a felhőzet. A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, kevés helyen zivatar is lehet. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős, utóbbinál esetleg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra