Zseniális magyar kutatónőket díjaztak

Három tehetséges női kutató, Mátyus Edit, Szabó Dóra és Vértessy G. Beáta vehette át a L'Oréal és az UNESCO nők számára létrehozott tudományos ösztöndíját hétfőn a Magyar Tudományos Akadémián.

Az MTA védnökségével meghirdetett L'Oréal-UNESCO Magyar Ösztöndíj a Nőkért és a Tudományért pályázatán a 30 év alatti kategóriában díjazott Mátyus Edit vegyész a legkisebb cukormolekula felfedezéséért vehette át az elismerést. Színképelemzéssel ismerte fel azt a négyatomos molekulát, amelynek létezését már sejtették, de bizonyítani előtte nem tudták.

Szabó Dóra, a 40 év alatti kategória díjazottja azt vizsgálta, hogyan válnak rezisztenssé a baktériumok a hagyományos antibiotikumokra. Kutatásainak eredményei a későbbiekben akár új típusú gyógyszerek fejlesztésében is fontos szerepet játszhatnak.

Az 55 év alatti kategóriában Vértessy G. Beáta professzor, DNS-kutató érdemelte ki az elismerést. Kutatása a daganatos sejtek megértéséhez és az ellenük való küzdelemhez, valamint fertőző mikroorganizmusokkal szemben nyújthat majd segítséget.

Az elmúlt kilenc évhez hasonlóan idén is Ádám Veronika akadémikus vezette a szakmai zsűrit, amely kiválasztotta azt a három kutatót, akik átvehették összesen 11 ezer eurós ösztöndíjaikat.

Minden évben kiderül, hogy a nők kreativitása a tudományos munkában és a kutatásokon keresztüli együttműködésekben a világot jobbá, érthetőbbé és humánusabbá tudja tenni - mondta Bogyay Katalin, az UNESCO nagykövete a díjátadón. "Az UNESCO egyik fő prioritása a nemek egyenjogúsága. Globálisan a kutatóknak csak a negyede, Európában a 30 százaléka nő, a professzorok között 18 százalék az arányuk. És bár a női kutatók száma gyorsabban növekszik, mint a férfiaké, a nők szerepe a világ tudományos életében még nem elégséges."

Az ünnepélyes díjátadón részt vett a többi között Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, Csépe Valéria, az MTA főtitkárhelyettese és Ránky Katalin, a L'ORÉAL Magyarország külkapcsolati igazgatója.

A kutatói ösztöndíjprogramot Magyarországon először tíz éve hirdették meg. A külföldön már évtizedes hagyománnyal rendelkező program hazai változatára minden évben olyan tudós nők nyújthatják be pályázatukat, akik tudományos munkájukkal az élet- vagy az anyagtudományok valamely részterületének feltárásán fáradoznak, és magyar felsőoktatási kutatási intézményekben, illetve az MTA kutatóintézeteiben dolgoznak.

Az alapítók törekvése az, hogy a tudománnyal foglalkozó nőket minél többen megismerjék - támogatva ezzel a karrierjüket, és példát állítva az új generációk elé. Az elmúlt tíz évben a vállalat 114 ezer euróval támogatta a magyar kutatónőket, akik a kapott pénzösszeget szabadon felhasználhatják.

)
Könnyedén az allergia tüneteivel szemben (X)

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32, +38 °C
Minimum: +15, +24 °C

Folytatódik a hőhullám. Sok napsütésre készülhetünk, néhol hőzivatarok kialakulása sem zárható ki. Délután 32, 38 fok között alakul a legmagasabb hőmérséklet. Csütörtökön is tovább tart a hőség, front nem érkezik. Gyakoriak lehetnek az alvásproblémák, valamint a fáradékonyság és a dekoncentráltság is. A szívbetegeket nagy terhelés éri, gyakoriak lehetnek a keringési problémák. Kerülje a tűző napsütést, és fontos gondoskodni a rendszeres folyadékpótlásról. Egyre többeknél jelentkezhet fejfájás, migrén is, a tartós hőhullám extrém terhelést jelent. A légszennyezettség közepes, kissé növekszik. A légnyomás alig változik.

Egészséget befolyásoló hatások:

Megterhelő hőség (Napi középhőmérséklet 25 fok felett várható)